Kijöttek a friss kórházi adósságadatok: június végén az összes tartozás elérte a 49,5 milliárd forintot – mondta az Economx-nak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Csak a négy egyetemi klinikán 21,7 milliárd forintnyi kifizetetlen számla halmozódott fel – tette hozzá az ágazati szakértő.
A négy egyetem közül kilóg a Semmelweis Egyetem, amelynek az elmúlt években – elsősorban a pluszbevételei révén – sikerült a lejárt adósságát kétmilliárd forint alatt tartania.
Az egyetemi klinikák tartozásállománya június végéig:
- Szegedi Tudományegyetem: 6,4 milliárd forint;
- Semmelweis Egyetem: 1,4 milliárd forint;
- Pécsi Tudományegyetem: 7,8 milliárd forint;
- Debreceni Egyetem: 6,1 milliárd forint.
A kórházi adósság egyébként már májusban meghaladta a 42 milliárd forintot. A június végi, csaknem 50 milliárdos összintézményi lejárt adósság nem sok jóval kecsegtet – mondta a lapnak Rásky László.
Fotó: DepositPhotos.com
„Tavaly ugyanebben az időszakban mind volumenét, mind szerkezetét tekintve nagyon hasonló volt a tartozásállomány, és az év végére csaknem elérte a 100 milliárd forintot” – tette hozzá az OSZ főtitkára, aki szerint ha a folyamatok nem változnak, akkor ez idén sem lesz másképp, ami különösen annak fényében rossz hír, hogy a tavalyi 150 milliárd forint pluszforrás után idén újabb 80 milliárd forint beépülő többletforrás került az egészségügyi kasszába.
A várólisták csökkentését is ígérte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Eddig évente 5 milliárd forintot szántak erre, de a forrásokat sosem használták fel. Erre reagálva a szakértő kiemelte, hogy a várólisták ledolgozása csak úgy tud hatékonyan működni, ha a normatív finanszírozásnál jelentősen – minimum 20–25 százalékkal – magasabb összeget kapnak a kórházak a beavatkozásokért.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a napokban egy parlamenti felszólalásában 75 milliárd forint többletforrásról beszélt, amit az egészségügy igényelne már júliusban. Ugyanakkor Rásky László szerint a miniszter alulbecsülte ezt az összeget. A Magyar Államkincstár által közzétett adatok szerint ugyanis június végén a gyógyító-megelőző ellátásoknál 67 milliárd, a gyógyszertámogatásoknál pedig 29 milliárd forintos túlköltés mutatkozott az előirányzathoz képest.
Ez önmagában 94 milliárd forintos hiányt jelent. Ha ehhez hozzávesszük a csaknem 50 milliárd forintos lejárt kórházi adósságot is, akkor már mintegy 150 milliárd forintos forráshiány rajzolódik ki – emelte ki Rásky László.


