2025. november 1-jétől új élet köszöntött be a magánegészségügyi intézményekben: immár nem végezhetnek közfinanszírozott képalkotó vizsgálatokat. Nagy port kavart a bejelentés, miszerint a magánszektor által (remekül) végzett tb-támogatott MR- és CT-vizsgálatok megszűnnek – ezzel új helyzetet teremtve az egyébként is döcögősen működő magyar egészségügyben.
Például az eddig kiválóan működő rendszer helyett itt is hosszú várólisták jelenhetnek meg – és információink szerint sajnos valóban fel is torlódtak a betegek.
Tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy az Affidea 16 darab képalkotó berendezései voltak az első fecskék, amelyeket az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) összesen 976 millió forintért felvásárolt a magáncégtől.
Most pedig – utolsóként – a Raditec Kft. gépeinek és a hozzájuk szervesen kapcsolódó, valamint a működtetésükhöz szükséges egyéb berendezések megvásárlására kötött szerződést az OKFŐ – ez derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A Radicectől ugyan csak 3 darab képalkotó gépet vásárol az állam, azt viszont 600 ezer forintért, amiről 2026. január 20-án írták alá a szerződést.
Fotó: DepositPhotos.com
Az OKFŐ – ahogy a többi gép esetében is – azt állapította meg, hogy a Raditec eszközeinek megvásárlása szakmailag előnyösebb és gazdaságilag hatékonyabb megoldás új eszközök beszerzésénél, mert minden szempontból megfelel a magas szakmai követelményeknek. Emellett nem szükséges épületbontás, falbontás, födémmegerősítés, melyek miatt a beruházás költsége tovább emelkedne. Előny továbbá, hogy az egészségügyi szolgáltató eszközeinek megvásárlásával a betegellátás nem jár leállással.
Hozzátesszük: volt, ahol mégis volt leállás, és a betegek türelmét kérték a csúszások miatt, mert előfordult, hogy egy átmeneti időszakban nem mindenhol végeztek vizsgálatokat.
A többi cégtől is már megvették
Az Affidea és a Raditec – azaz az első és az utolsó felvásárok – között azonban gőzerővel zajlott a többi magánegészségügyi cég gépeinek felvásárlása, mégpedig így:
- Az Absolute Med Zrt. tulajdonában álló 3 darab nagyértékű vizsgáló berendezéseket a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet részére 405 millió forintért vette meg az állam október 28-án.
- A HUNIKO Kft. 12 darab gépéről is október 28-án döntöttek, melyeket a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Diósgyőri Tagkórház részére 542,5 millió forintért vásároltak meg.
- A Mediworld Diagnosztikai Kft. 2 darab képalkotó berendezését a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére 1,5 milliárd forintért vette meg az OKFŐ – erről 2025. október 31-én írták alá a szerződést.
- A Mediworld Plus Kft. 2 darab berendezését a Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház részére 900 ezer forintért vették át – szintén október 31-én.
- A 2025. december 19-én kötött szerződés értelmében az OKFŐ konténerbe telepített 1 darab mobil CT és 1 darab mobil MR berendezést vásárolt fel 71,5 millió forintért a kaposvári VATNER Kft.-től. Itt nincs konkrét helyszín, a mobil berendezéseket szükség szerint a betegellátás érdekében országosan fogják különböző intézményekbe szállítani majd.
A Pécsi Diagnosztikai Központ berendezései végül maradtak a cégnél, ugyanis különleges konstrukcióban működtek. Bár papíron magánszolgáltató, valójában közösségi formában működik, hiszen a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikája alapítványainak tulajdonában van, és a magánfinanszírozásban végzett vizsgálatokból származó bevételeket teljes egészében visszaforgatja a napi működésbe és a fejlesztésbe.
Ezért az egészségügyi kormányzat, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a PDK-t üzemeltető Neuro CT Kft. együttműködésének köszönhetően egy olyan konstrukciót alakított ki, amely értelmében a cég teljes egészében a PTE tulajdonába került, és egy jogszabály-módosítással továbbra is végezhetn közfinanszírozású képalkotó vizsgálatokat.
Ez lenne a végösszeg?
Ha jól számolunk, a meglévő gépek felújításával és beüzemelésével, a jó állapotúak megvásárlásával, és vadonatújak beszerzésével eddig összesen 13,7 milliárd forintos költséget jelentett az államnak.
- Januárban az eszközök miatt tervezési és kivitelezési munkálatokra az OKFŐ 710 millió forintot szánt.
- Januárban mobil-konténer CT, illetve MR-gépeket szereztek be 1,23 milliárd forintért.
- Áprilisban 6,7 milliárd forint értékben vásárolt 14 kórháznak új képalkotó eszközöket.
- Májusban MR-eszközök korszerűsítésére 375 millió forintot szánt.
- Júniusban MR-eszközök korszerűsítésére 1,2 milliárd forintot költöttek.
- Októbertől januárig a magáncégek gépeinek felvásárlására 3 milliárd 496,5 millió forint ment el.
Hogy ez a végösszeg mennyivel nőhet még, nem tudni, de a Belügyminisztérium ősszel azt írta lapunknak, hogy a fejlesztés több tízmilliárd forintos állami forrást igényel.
