1p

Hiába szüntette meg a nyomozást a rendőrség Gálvölgyi János ügyében, az ügyészség szerint további nyomozati cselekmény lenne indokolt, ezért annak folytatását rendelte el.

Bár a rendőrség korábban megszüntette azt a nyomozást, mely amiatt indult el, hogy a mentőszolgálat diszpécsere – a belső vizsgálat eredménye szerint tévesen – P2-es sürgősségi osztályba sorolta a Gálvölgyi János rosszullétéről szóló bejelentést, az ügyészség felülbírálta a hatósági döntést, és az eljárás folytatását rendelte el – értesült a 24.hu.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap kérdésére közölte, Budapest V. és XIII. Kerületi Ügyészség – törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva – hivatalból vizsgálta felül a megszüntető határozatot. Az ügyészség ennek eredményeként megállapította, hogy az ügyben további nyomozási cselekmény elvégzése indokolt, ezért a határozatot hivatalból hatályon kívül helyezte és az eljárás folytatását rendelte el – mondta a szóvivő. Hozzátette, az ügyészség döntése következtében, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, a nyomozás ismét folyamatban van a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!