Egy ideje köztudott, hogy a műanyagokból használatuk során távozó apró plasztikszemcsék már az emberi szervezetben is megtalálhatók. Az öt milliméternél kisebb mikro-, és az azoknál is parányibb, szabad szemmel nem látható nanoműanyagok minden organizmusba beszivárognak és megtelepednek. Ami kutatók szerint hosszú távon védhetetlen egészségügyi következményekkel járhat.
Szó szerint beeszik magukat a testünkbe
A műanyagokkal való folyamatos érintkezés legnagyobb veszélye – legyen szó élelmiszerről, kozmetikai termékről, ruháról, mindennapi használati tárgyról vagy csak azok csomagolásáról –, hogy a róluk leváló, szabad szemmel nem látható részecskék belégzéssel, a bőrön vagy a nyelőcsövön keresztül képesek gond nélkül bejutni a véráramba, onnan pedig a szövetekbe és a szervekbe. Beleértve az agyat, a szív-és érrendszert és a nemi szerveket. Ahonnan viszont nem távoznak. A CNN témával foglalkozó írásában idézte Leonardo Trasande-t, a NYU School of Medicine gyermekgyógyászati kutatásért felelős alelnökét, aki közel két évtizede tanulmányozza, hogyan hat környezetünkre a műanyagoknak való folytonos kitettség. Mint azt a szakember a lapnak elmondta,
nemcsak a nano- és mikroplasztik okozhat irritációt és gyulladást a szervezetben, hanem a műanyagokból kiváló adalékanyagok is, például a ftalátok, amelyeket gyakran adnak az élelmiszerek csomagolására használt polivinil-kloridhoz, hogy lágyítsa azt.
De ugyanez az adalékanyag található számos testápolási termékben is, amelyek használatával mi magunk juttatjuk testünkbe a káros vegyületet. Trasande arra is felhívta a figyelmet, hogy az egészségügyi szempontból aggályosnak tartott adalékanyagok közé tartoznak az alumíninum dobozokban található biszfenolok is, valamint a természetben rendkívül nehezen lebomló, mesterségesen előállított vegyi anyagokok, például a perfluor- és polifluor tartalmú alkil anyagok (PFAS-ok). Ezek egytől egyig hozzájárulhatnak a belső elválasztású mirigyek működését szabályozó endokrin rendszer megzavarásához, ami káros hatással lehet az olyan alapvető életfunkciókra, mint az anyagcsere, a növekedés vagy a szaporodás.
Fotó: Depositphotos
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) is megerősítette, hogy bizonyos élelmiszerekbe a csomagolásuk révén apró műanyagszemcsék kerülhetnek, ám álláspontjuk szerint „a jelenlegi tudományos bizonyítékok nem támasztják alá, hogy az ezekben kimutatott nano- és mikroplasztik mennyisége elérné az egészséget veszélyeztető szintet”.
Mit tehetünk, hogy a minimalizáljuk mikroműanyag-fogyasztásunkat?
Az első és legfontosabb lépés – ahogy arra a CNN által megkérdezett szakértő is felhívta a figyelmet –, hogy lehetőség szerint kerüljük a fém- vagy alumínium dobozos konzervek, előregyártott élelmiszerek, üdítők fogyasztását. Trasande azt is kifejtette, hogy ma már vannak olyan, biszfenolt nem tartalmazó konzervdobozok, amelyeket természetes eredetű gyantával – például oleoresinnel, olajgyantásval – bélelnek, ám ezt az információt rendkívül nehéz kiböngészni a terméken elhelyezett tájékoztatóból. Sokaknak nincs hozzá türelme, mások pedig nincsenek tisztában a biszfenol potenciális egészségkárosító hatásával, ezért nem is igyekeznek lemondani az azt tartalmazó termékekről. A szakember ugyanakkor az is hozzátette, hogy egyelőre nincs tudományos bizonyíték rá, hogy a biszfenol helyettesítésére használt gyanták teljesen biztonságosak – mindenesetre a BPA-nál (biszfenol-A) eggyel jobb alternatívát jelenthetnek.
A tudatos és egészségünk szempontjából legkifizetődőbb döntés viszont az, ha konzerv helyett igyekszünk inkább üveges vagy friss termékeket fogyasztani. Ugyanez érvényes a műanyag csomagolásban kínált élelmiszerekre és üdítőkre is: ha tehetjük minél kevesebbet vásároljunk ezekből.
Ha nem tudunk lemondani a műanyagról …
A tárolás sokak által kedvelt módja a műanyag dobozos megoldás. Csak beledobjuk az ételt, és már mehet is a hűtőbe, a táskába vagy a fagyasztóba. A műanyag edény vitathatatlanul praktikus, mert könnyű, viszonylag egyszerű a tisztítása, és élettartama is ideális – legalábbis ha abból indulunk ki, hogy addig használjuk, amíg csak tudjuk. Arra viszont a szakemberek szerint oda kell figyelni, hogy ezeket soha ne tegyük ki durva hőhatásnak: sem a mikrózás, sem a magas hőfokon dolgozó mosogatógép nem optimális számukra). Emellett érdemes kerülni az ipari tisztítószerekkel történő suvickolást, mert ezek roncsolják a műanyagok felületét, és apró szemcsék leválásához vezetnek – amelyeket aztán lenyelhetünk.
Fotó: Depositphotos
Az sem mindegy, hogy milyen fajtájú műanyagot használunk: vannak újra felhasználhatóak és kerülendők. A csomagoláson feltüntetett, háromszögben elhelyezett számok jelzik, hogy pontosan milyen típusú plasztikkal van dolgunk. A 3-as például kimondottan kerülendő. Ez a polivinil-klorid, amihez általában ftalátot adnak, hogy lágyabb legyen. A ftalátoknak való kitettséget számos egészségügyi probléma kialakulásával hozzák összefüggésbe a rosszindulatú daganatok kialakulásától kezdve a különféle szív- és érrendszeri problémákon át az asztmáig, az elhízásig vagy a korai halálozásig. De az eldobható poharakban, evőeszközökben és ételhordókban található, 6-os jelzésű polisztirolt tartalmazó műanyag is ebbe a csoportba tartozik potenciális rákkeltő hatása miatt.
Szakemberek szerint, ha ragaszkodunk a műanyaghoz, az a legfontosabb, hogy igyekezzünk biztonságos fajtát választani, és mindig rendeltetésszerűen használjuk, illetve tisztítsuk.
A parányi ellenség támad
Holland kutatók 2022-ben mutatták ki, hogy a mikroműanyagok képesek bejutni a tüdőbe, a vérbe, a placentába, de még az anyatejbe is. Az amsterdami Vrije Universiteit munkatársai a vizsgálatukba bevont egészséges felnőttek több mint nyolcvan százalékának vérmintájában találtak mikroplasztikot. Amint arról a ScienceNews a kutatás vezetőjét idézve beszámolt: ma már több mint 9600 féle mikroműanyag létezik. Kémiai összetételük és potenciális toxicitásuk viszont más és más.
Mennyi mikroműanyag lehet a szervezetünkben?
Pontos adatokat még a kutatók sem tudnak, de jelenleg is számos vizsgálat zajlik, amelyek eredménye egyre nagyobb rálátást biztosít erre a kutatási területre. Egy, a Toxicological Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerzői például a reprodukcióra fókuszálva speciális tömegspektrometria módszerrel azt igyekeztek kimutatni, hogy kutyák és férfiak heréjében hány mikrogrammnyi műanyag lehet. A kutatásba bevont férfiaknál ez a mennyiség 328 mikrogramm, vagyis 0,0003 gramm volt, és a huszonhárom emberi résztvevő szaporítószervében összesen tizenkétféle mikroműanyagot mutattak ki.
