3p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

Vadai Ágnes, a DK politikusa azt a kérdést szegezte Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy a kormány szerint mikor omlik össze teljesen a háziorvosi rendszer az orvos-utánpótlás elmaradása miatt? Mutatjuk a választ.

A képviselőnőnek Rétvári Bence fogalmazta meg írásban a választ, aki mindjárt az elején a KSH adataira hivatkozva azt mondja, hogy 2010-ről 2021-re többezer orvossal több volt az országban. (Bár nem tudjuk meg, hogy ebből hány orvos választotta a háziorvosi praxist).

Ezek után az államtitkár felsorolja, hogy a kormány az utóbbi tíz évben mi mindent tett meg, hogy vonzóvá tegye a háziorvosi pályát.

Csak hat fő 30 év alatti. Fotó: Depositphotos
Csak hat fő 30 év alatti. Fotó: Depositphotos

  • 2019-ben elindították a „Három generációval az egészségért” pályázatot
  • 2021-ben létrehozták a szoros praxisközösségeket
  • forrásbővítéssel bért emeltek a háziorvosoknak
  • 2022-ben a háziorvosi praxisjog vásárlási, illetve háziorvosi és fogorvosi letelepedési pályázatokra 1,26 milliárd forint állt rendelkezésre, mely évközben 2,5 milliárdra emelkedett
  • 2014-2022 novembere között a pályázatok eredményeképpen 1 350 366 lakos háziorvosi, valamint 693 301 lakos fogorvosi ellátását biztosították
  • 25 milliárd forintot fordítottak a háziorvosok eszközvásárlásra
  • a Magyar Falu Program keretében pedig 2019-2021 között 6,05 milliárdból épült új vagy építettek újjá orvosi szolgálati lakásokat (bár itt sem világos, hogy ebből hány háziorvos kapott lakhatást)
  • rezidensi ösztöndíjrendszert hoztak létre
  • illetve az ágazati béremelés folyamataira is felhívja a figyelmet.

Az államtitkár szerint az elmúlt években a legnépszerűbb szakképesítések a belgyógyászat, a csecsemő- és gyermekgyógyászat után a háziorvostan szakképzés volt.

Mint írja, orvosi alapellátásra 2023-ban 373 milliárd forint áll a kormány rendelkezésére. Az viszont bizonyára elírás, hogy 2023-ban a háziorvosi praxisok bevétele elérte a 3 087 800 forintot, hiszen idei adatok még nem állhatnak rendelkezésre.

Hajszálnyi elmozdulás látható

2022 novemberében 679 betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon. Megnéztük az Országos Kórházi Főigazgatóság adatbázisát, s a 2023 március közepi adatok épp némi pozitív elmozdulást mutatnak.  

Jelenleg ugyanis 629 üres praxis található az országban. A legtöbb háziorvos, 73 fő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében hiányzik, de Budapesten is 52, Pest vármegyében pedig 49 háziorvosra lenne szükség. 

A többi vérmegye bontása: Bács-Kiskun (30), Baranya (19), Békés (45), Csongrád-Csanád (16), Fejér (34), Győr-Moson-Sopron (12), Hajdú-Bihar (20), Heves (34), Jász-Nagykun-Szolnok (43), Komárom-Esztergom (19), Nógrád (30), Somogy (31), Szabolcs-Szatmár-Bereg (29), Tolna (26), Vas (26), Veszprém (25), Zala (16).

Az orvoshiánynak egyébként több oka is van: a háziorvosok körében jelentős az elöregedés (a MOK nemrégiben brutális számot közölt, miszerint mindössze hat háziorvos 30 éven aluli); a kilátástalanság, főleg azokban a praxisokban, amelyek nehezen elérhető településeken találhatók; a magánellátás elszívó hatása a magasabb juttatások miatt, ami pedig inkább a nagyobb városokra lehet jellemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!