2p

Belgium után Németország és Svédország is bejelentette, hogy kötelezővé teszi a koronavírus-teszt elvégzését a Kínából érkezők számára.

Korábban Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok is szigorított a beutazási követelményeken a Kínából érkező látogatók esetében.

Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter elmondta, hogy a Kínából érkezőktől a jövőben legalább egy negatív antigén gyorstesztet várnak, ha be akarnak lépni Németországba. Egyelőre nem tudni, hogy az új szabályozás mikor lép életbe. Lauterbach jelezte: a német óvintézkedések követik az európai ajánlást, így szúrópróbaszerű ellenőrzésekre és a szennyvíz monitorozására is lehet számítani. Utóbbit a nemzetközi járatok legfőbb csomópontjának számító frankfurti repülőtéren már be is vezették - közölte egy egészségügyi szóvivő.

Ausztria hasonló ellenőrzéseket jelentett be a Kínából érkező járatok esetében a jövő héttől.

Svédországban szombattól három hétig negatív teszt bemutatására kötelezik a Kínából érkezőket. A stockholmi hatóságok leszögezték: az óvintézkedések nem vonatkoznak a tizenkét év alattiakra és a svéd állampolgárokra.

A belga hatóságok már szerdán bejelentették, hogy a Kínából érkező utasok csak a repülőút megkezdése előtt legfeljebb 48 órával elvégzett, negatív eredményű koronavírus-teszttel szállhatnak fel a Belgiumba tartó járatokra. Emellett szombattól a szennyvizet is elemezni fogják az ázsiai országból induló járatokon.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!