A debreceni egyetem a honlapján tette közzé, hogy a kormányhivatal döntése értelmében teljeskörű látogatási tilalmat rendelnek el a belgyógyászati klinikán. A közlemény nem tér ki konkrétan sem a Covid, sem az influenza, sem más kórokozó által terjedő fertőzésre, de az biztos, hogy a felső légúti megbetegedések számának növekedését kívánják így megállítani. Egy háziorvos azt mondta, hogy az év végén rendszeresen nő az ilyen megbetegedések száma – írja az atv.hu.
„Amióta a Covid-járvány volt, még frekventáltabban igaz. Ilyenkor, amikor az időjárás is egyfajta hajlamosító tényező, akkor még inkább felerősödnek ezek a vírusok” – mondta Bélteki Béla. Az orvos szerint egyértelmű, hogy az influenza- és a Covid-vírus is fertőz az utóbbi időszakban. A tünetek hasonlóak, így nehéz megkülönböztetni a két betegséget. A debreceni belgyógyászati klinika látogatási tilalmán nem is csodálkoztak az érintettek.
A kormányhivatal tájékoztatása szerint a felsőlégúti megbetegedések elszaporodása miatt, a dolgozók és a klinikán fekvő betegek védelme érdekében rendelték el a teljes látogatási tilalmat, amely visszavonásig marad érvényben.
A győri kórház a koronavírus miatt szigorított.Honlapjukon az olvasható, hoy a IV. Belgyógyászat, Infektológia Osztályon 2024. december 18-tól határozatlan időre látogatási tilalmat vezettek be. A tilalom bevezetését a Covid-19 fertőzés okozta megbetegedések számának emelkedése indokolja.