5p

A következő hetekben a Covid-betegek számának növekedése várható, így időszerű Vadai Ágnes, a DK alelnöke, frakcióvezető-helyettesének kérdése Pintér Sándor belügyminiszterhez, miszerint milyen intézkedéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy minden állampolgár, függetlenül a háziorvosának helyétől, könnyen és biztonságosan hozzájusson a Covid elleni oltáshoz? Lapunk pedig azt próbálta megtudni, hány adag fogyott december óta belőle.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke, frakcióvezető-helyettese arra volt kíváncsi, hogy a háziorvosoktól függetlenül vajon bárki hozzá tud-e jutni a Covid-oltáshoz, amely december eleje óta érhető el az alapellátásban, miután a kormány az Európai Unióban az utolsók között szerezte be a vakcinákat. Csütörtökön közben az is kiderült, hogy a következő hetekben nőni fog a koronavírusos és influenzás betegek száma. 

A képviselőnő kérdésre Rétvári Bence válaszolt, ezt követően fordult lapunk a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK).

Rétvári Bence parlamenti írásos válaszában arra mutatott rá, hogy a pandémia alatt a lakosság minél rövidebb alatt történő minél nagyobb arányú átoltottságának megteremtése volt a cél. Akkor ehhez a háziorvosi szolgálatok mellett a fekvő- és járóbetegellátó egészségügyi szolgálatokat is igénybe lehetett venni a járvány megfékezése érdekében.

Most azonban a légúti fertőzések szezonális felkészüléséhez az influenza elleni prevencióhoz hasonlóan a koronavírus elleni megelőzésben elsősorban a háziorvosi szolgálatokra lehet támaszkodni.

Rejtély, számszerűen hány Covid-oltás fogyott
Rejtély, számszerűen hány Covid-oltás fogyott
Fotó: Depositphotos

„Tekintettel arra, hogy a vakcinák tárolására a korábbi gyakorlatnak megfelelően a vármegyei irányító kórházakban áll rendelkezésre megfelelő környezet, számukra továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy az általuk ellátott, gondozott páciensek körében elvégezhessék a védőoltás beadását” – írja válaszában az államtitkár.

Mindeközben tudjuk, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) decemberi friss adatai szerint tovább csökkent a háziorvosi praxisok száma, azaz egyre kevesebb az oltásokról gondoskodó háziorvos. Az 1,2 millió ellátatlan magyar lakos között jópáran lehetnek, akik emiatt nem jutnak Covid- és influenzaoltáshoz. 

Sőt, a Népszava arról ír, hogy a vakcinákat népszerűsítő háziorvosokat oltásellenes csoportok fenyegetik folyamatosan. Emiatt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az orvosok és egészségügyi dolgozók védelmére, különösen a védőoltások beadásával kapcsolatos fenyegetések kezelése érdekében. Biztosítson elérhető, „állami szervezésű jogi védelmet”, hogy feladataikat elláthassák.

Visszakanyarodva azonban a Covid-oltásokhoz: mivel Rétvári úgy fogalmazott, hogy a koronavírus elleni megelőzésben elsősorban a háziorvosi szolgálatokra lehet támaszkodni, az NNGYK-hoz fordultunk kérdéseinkkel. Nevezetesen:

  • A vármegyei kórházakon túl a kisebb kórházak, illetve egyetemi klinikákon is elérhető a vakcina?
  • Ha nem minden kórházban elérhető, mi az oka?
  • Mekkora az érdeklődés, mennyi fogyott a megrendelt Covid-vakcinákból?

Válaszában az NNGYK a korábban kiadott közleményére hívta fel a figyelmünket, ugyanakkor kifejtette, hogy a Covid-19 elleni vakcinát mínusz húsz Celsius-fokon, fagyasztva tárolják a kijelölt kórházak. A kormányhivatalok innen a háziorvosokhoz nem fagyasztva, hanem kiolvasztva juttatják el az oltóanyagot, amely akár harminc napig is eltartható két-nyolc Celsius-fokon. A háziorvosoknak így elegendő idejük van az igényelt védőoltások beadásának megszervezésére.

Ugyanakkor az NNGYK a korábbi közleményében megemlíti, hogy elsősorban a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Egyetem és a Pécsi Egyetem Gyermekklinikái, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, és a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza a kijelölt vakcina-tároló – amelyek Rétvári Bence válaszában említett vármegyei kórházakhoz képest messze nem az ország összes vármegyei kórházát jelenti.  

Hozzátették: 

Az oltóanyag tárolását végző kórházak is olthatják a saját dolgozóikat, az intézmény által ellátott páciensek számára is biztosíthatják a védőoltás lehetőségét.

Ugyanakkor tény, hogy korábban, a Covid-járványban az oltópontok kialakítása okán a kisebb kórházak is ugyanúgy megoldották a vakcinák hűtését, mint most a kijelölt pár kórház. 

A közbeszerzésen lekötött vakcina a WHO ajánlásának megfelelően a JN.1 vírusvariánst tartalmazza, amiből a 12 éven felülieknek 100 ezer adag, míg a 12 éven aluliak számára 800 darab többadagos oltóanyag áll rendelkezésre december elejétől. Arra a kérdésre, hány adag fogyott már belőle, az NNGYK azt írta, hogy a 2024/2025. évi szezonban a térítésmentesen felhasználható Covid-19 oltóanyagok iránt folyamatos az érdeklődés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!