Még márciusban megszavazhatják azt a törvénymódítást, amely újabb értékes állami ingatlanokat ad át ingyen a Magyarországi Református Egyház részére. Az "egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról" címet viselő törvényjavaslatot még február 21-én nyújtotta be Kocsis Máté (Fidesz) és Gulyás Gergely (Fidesz) és ezt a két ingatlant adnák át az egyháznak:
- 1125 Budapest, XII. kerület Szilágyi Erzsébet fasor 20. szám,
- 1026 Budapest, II. kerület Gábor Áron utca 47. szám.
Az irányítószámokból is látszik, hogy budai ingatlanokról van szó, amiket az indoklás szerint a református egyház felsőoktatási tevékenységének fejlesztése és az ehhez szükséges beruházási célok megvalósításának elősegítése érdekében adnak át ingyen.
A magyar állam el kívánja ismerni az Egyház felsőoktatásért, annak fejlesztéséért tett erőfeszítéseit és elő kívánja segíteni minél hatékonyabb és korszerűbb közösségépítő munkáját, kiemelten az Egyház felsőoktatási tevékenységének infrastrukturális fejlesztését, a felsőoktatási tevékenységet kiszolgáló feltételek színvonalának emelését, és az ehhez elengedhetetlen beruházási, fejlesztési célok megvalósítását
- olvasható az indoklásban.
Megnéztük, hogy konkrétan milyen ingatlanokról van szó. Nos, a Szilágyi Erzsébet fasor 20. egy hatalmas honvédségi terület. Egészen pontosan a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának volt itt egy őrzött telephelye. Ez a hivatal 2013-ban szűnt meg, jogutódja a HM Védelemgazdasági Hivata lett. Itt működött a Haditechnikai Intézet is, a honvédség korábban sikertelenül próbálta meg eladni a több hektáros területet 1,7 milliárd forintért. Több telekről van szó, amelyből bizonytalan, hogy az egyház pontosan melyeket kapja most meg ingyen az államtól.
A Gábor Áron utca 47. pedig a Szabó Magda Magyar-Angol Általános Iskola és a Rózsabimbó óvoda és bölcsőde épülete.
Intézményünk több évtizede a gyermeknevelés megkerülhetetlen színtere a főváros II. kerületében, a Rózsadombon. Bölcsődénkbe, óvodánkba és magyar-angol kéttannyelvű általános iskolánkba közel 300 gyermek jár, így bölcsődés kortól egészén az általános iskola végéig kísérjük a hozzánk járó gyermekeket
- szól az intézmények bemutatkozása, amelyek alapítványi formában működnek.
Megkerestük az óvodát és az iskolát, hogy mi a véleményük, de nem kaptunk tőlük választ. Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy nincs problémájuk azzal, hogy az ingatlanok állami helyett egyházi tulajdonban lesznek. A helyszínen megkérdezett szülök viszont még nem hallottak a dologról.
A párbeszédes Tordai Bence (II. kerületi képviselő) be is nyújtott egy módosító indítványt a törvényjavaslathoz, amivel a rózsadombi terület átadását próbálta volna megakadályozni. Indoklása szerint az ingatlan átadása semmilyen módon nem javítaná az oktatás színvonalát, az állami vagyon átruházását ezért szakmai szempontok nem indokolják. A fideszes többség azonban leszavazta az ellenzéki próbálkozást.
Hogy mit kezd az egyház az új ingatlanokkal, az még kérdéses, de az biztos, hogy hatalmas állami vagyon vándorol át egyházi tulajdonba. A Telex írta meg, hogy Újbudán például közel 9 milliárd forint értékű ingatlanvagyonra adták be tulajdonlási igényüket az egyházak, az önkormányzat pedig vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy tulajdonjogát megvédje.
Az februárban derült ki a HVG cikke nyomán, hogy a kormány Semjén Zsolt vezetésével újranyitotta az 1991-es kárpótlási törvényt. A 90-es években a kárpótlási folyamat részeként az egyházak visszakérhettek olyan ingatlanokat, amelyeket a kommunista hatalomátvétel után államosítottak. Az egyházaknak most február 28-ig kellett leadniuk, mely épületekre tartanak igényt, így több száz állami és önkormányzati épület kerülhet az egyházakhoz.