4p

Változik a szabályozás, új besorolást kaphat egy régi kategória.

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.

Fontos, az ingatlanpiacot is érintő változás történt nemrég, miszerint az önkormányzatok rendelettel művelés alól kivett területként sorolhatják be a zártkerteket, így ezek kikerülhetnek a földforgalmi törvény szigorú szabályai alól. Ez alapján, ha valaki a zártkerti ingatlanát már nem termelésre, hanem hobbitelekként használja, kérelmezheti, hogy a földhivatal „művelés alól kivett területként” jegyezze azt be.

A rendelet célja, hogy a zártkertek jogi státusza igazodjon a tényleges használatukhoz, és az ezekre vonatkozó korlátozások enyhüljenek. Ki kell azonban emelni, hogy a zártkert ettől a rendelettől még nem lesz automatikusan belterület, de a korábbiaknál egyszerűbb lesz – az önkormányzati szabályok mentén – eladni vagy beépíteni.

“Ennek a változásnak hatása lesz az ingatlanpiacra, amint az önkormányzatok megkezdik az átsorolásokat, hiszen a zártkertek eddig is népszerűek voltak a hobbitelket keresők körében.

elenleg valamivel több mint egymillió zártkert van Magyarországon, ahol becslések szerint nagyjából 100–150 ezer ember élhet állandó jelleggel. A zenga.hu-n kínált mezőgazdasági ingatlanok 15 százaléka zártkert, ezek között vannak kimondottan egyedi, különleges, például folyóparti területek is” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Miért volt szükséges a törvénymódosítás?

A zártkert eredetileg a szocializmus időszakában kialakított, a termelőszövetkezetek melletti háztáji művelésre szolgáló kisparcellás terület volt, ahol a lakosság saját célra zöldséget, gyümölcsöt termeszthetett. Az így kijelölt parcellákat kezdték zártkerti ingatlanoknak nevezni, amely a földnyilvántartásban az 1960-as évek közepétől hivatalosan is bejegyezhető, jogilag nevesített kategóriává vált, ám ma már hivatalosan nem létező jogi kategória.

A termőföld eredeti, mezőgazdasági rendeltetésének megváltoztatása – például, ha nem művelik, vagy lakhatási/üdülési célra kezdik használni – csak hivatalos művelésből kivonási engedéllyel lehetséges. Ha ezt valaki engedély nélkül teszi meg, akkor termőföldvédelmi bírságot szabnak ki rá.

Mára viszont a zártkerti ingatlanok egy részében a korábbi mezőgazdasági funkció átalakult, sok helyen már a rendszerváltást megelőzően kisebb házakat építettek, melyek hétvégi házként, nyaralóként vagy akár állandó lakóhelyként szolgálnak.

A jogi besorolása ugyanakkor továbbra is „mezőgazdasági terület” maradt, ami miatt a beépíthetőség és az értékesítés is korlátozott.

“A mostani változás gyorsabb, egyszerűbb ügyintézést, megszűnő kifüggesztést, a korábban jellemző jogi bonyodalmak csökkenését jelenti, de emellett a zártkertek drágulását is eredményezheti”

- emelte ki Futó Péter.

Zártkert 100 millióért?

A zenga.hu ingatlankeresési portál kínálatban jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródik a zártkertek hirdetési ára, utóbbi területek főleg a Balaton-felvidék frekventált részein vannak vagy közvetlenül folyóval, tóval határosak. A zártkertek átlagára 22 millió forint Magyarországon, a legolcsóbb vármegyéink Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna, ahol átlagosan 7-8 millió forintot kell fizetni egy zártkertért. A legdrágább pedig a már említett Balaton-felvidék miatt Veszprém vármegye, ahol 81 millió forint az átlagár.

A zenga.hu elemzési vezetője szerint a területi eloszlást tekintve Somogy, Zala és Csongrád-Csanád vármegyékben található a kínálat fele, így az érdeklődőknek elsősorban itt érdemes nézelődniük.

“Várakozásaink szerint a friss változások hatására a zártkertek forgási sebessége növekedhet. A sokoldalúbb hasznosítás és a lazább szabályzás az árazásban is megmutatkozhat, miután a javuló forgalomképesség mellett a fejlesztési és finanszírozási lehetőségek is kitágulhatnak. Ez azonban főként ott lesz érezhető, ahol a kapcsolódó infrastruktúra és közművek is rendelkezésre állnak”

- emelte ki Futó Péter hozzátéve, hogy a rendelet nem jelent automatikus átsorolást, csak azoknál az ingatlanoknál lehet kérni a „művelés alól kivett területként” történő bejegyzést, ahol a települési önkormányzat rendeletben lehetővé teszi azt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!