Idén az Otthon Centrum (OC) közreműködésével ingatlant vásárlók átlagéletkora 46 év, a legfiatalabb vásárló 18 éves, míg a legidősebb 87 éves volt. A legkevesebb összegből a 18-29 év közöttiek vásároltak, átlagosan 32,1 millió forintért, míg a 40-49 év közötti korosztály 45,2 millió forintot költött új ingatlanra. A vásárolt ingatlanok átlagértéke 43,1 millió forint, ami 5,5 százalékkal magasabb ár a tavalyi átlagértéknél - derült ki a második számú hazai közvaóetítő hálózat vevőprofil alapján készített összegzéséből.
A készpénzzel fizetés leginkább a 65 évnél idősebb korosztályra jellemző, a generáció tagjainak 95 százaléka döntött így. A hitelt felvevők aránya a 18-29 év közöttiek körében a legmagasabb 28 százalékkal, míg az állami támogatással a 30-40 év közöttiek éltek legnagyobb, 26,6 százalékos arányban. Utóbbi azzal magyarázható, hogy a legtöbb lakhatási támogatás és állami kedvezmény házassághoz, illetve családalapításhoz kötött.
Az ingatlantípusok rangsorában a használt házak a legkedveltebbek, a hálózat ügyfelei közül 39 százalék döntött ilyen típus mellett. Használt lakást az összes vevő 34,7 százaléka vásárolt, míg panelre 17,2 százalékuk voksolt. A legkevesebben új építésű lakást vettek, mindössze az OC-ügyfelek 9,1 százaléka határozott így.
A családi ház a 30-39 év közöttiek körében a legnépszerűbb (46,4 százalék), de az újépítésű lakás vásárlása is ebben korosztályban a legmagasabb (8,4 százalék). A téglalakás a 65 évnél idősebbek körében a legkedveltebb (41,4 százalék), míg a paneleket a nyugdíj előtt álló, 50-64 év közöttiek vásárolták a legtöbben (20,9 százalék).
Nem meglepetés, hogy az új építésű lakások átlagértéke a legmagasabb, 72,5 millió forinttal. A második legdrágább ingatlantípus a használt lakás, országos átlagban 46,8 millió forintot áldoztak rá a vevők. A használt házak átlag értéke jócskán lemaradva 37,6 millió forint, míg a legolcsóbb kategóriába a panelek kerültek, átlagosan 32,6 millió forintért keltek el idén.
A vevők nemi arányát tekintve a nők egy hajszállal vezetnek (50,6 százalék) a férfiak előtt (49,4 százalék). A nők aránya az életkor előre haladtával a nyugdíjas korúak, a 65 évnél idősebbek között a legnagyobb (61 százalék), míg a férfiak vevőként a 30-39 év közötti életszakaszban dominálnak az ingatlanpiacon (55 százalék).
Idén az OC hálózata révén a legtöbben Budapest belvárosában vásároltak ingatlant (15,3 százalék), majd Pest vármegye (15 százalék) és a külső pesti kerületek (14,7 százalék) a sorrend. Valamivel lemaradva követik a dobogósokat a községek (13 százalék) és a kisebb városok (12,7 százalék). Megjegyzendő, hogy az összes vásárló tekintélyes hányada a budai kerületek mellett döntött (10,5 százalék). Nem sokkal kevesebben szavaztak a régió központokra (9,7 százalék), a 19 megyei jogú városban pedig eloszlott a többi ügyfél (9,2 százalék).