6p

Egyáltalán nem elvetemült ötlet lakás vásárlására felhasználni a most megjelent, kamatmentes munkáshitelt, még úgy sem, hogy négymillió forintnál húzták meg az igényelhető összeg felső határát. A lakáshitel párhuzamos felvételében gondolkodó fiataloknak ugyanakkor kedvező jövedelmi pozícióban kell lenniük.

Sorban teszik közzé a bankok a januártól elérhető munkáshitel kondícióit: már az első napon, január másodikán hat szereplő honlapján elérhetővé váltak a kondíciós listák. „A legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező, 17-25 éves fiatalok életkezdését megkönnyíteni hivatott konstrukciót a négymillió forintos, maximális hitelösszegből kiindulva nem elsősorban lakásvásárlásra szánta a jogalkotó, ám ez nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben ne lehetne az első saját ingatlan megvásárlásához felhasználni a támogatott kölcsönt” – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Önmagában nem elviselhetetlen a teher

A munkáshitel – ahogy arról már korábban beszámoltunk – legfeljebb tízéves futamidő mellett igényelhető, ami havi nagyjából 35 ezer forintos törlesztőrészletet feltételez. Ekkora havi teher pedig egyáltalán nem zárja ki, hogy a lakás vásárlásában gondolkodó fiatalok más, támogatott vagy piaci alapú kölcsönt felhasználva belevágjanak első ingatlanuk megvásárlásába.

„Az, hogy reális cél lehet-e a munkáshitelből lakást vásárolni, több tényezőn is múlik: ilyen az igénylő életkora, a további tervei, a lakhelye, és – nem utolsósorban –, hogy mekkora igazolható jövedelemmel rendelkezik” – emelte ki a szakértő.

Ami az első szempontot, az életkort illeti, a szakértő szerint egyértelmű, hogy a lakásvásárlás elsősorban a 20 év feletti igénylőknek lehet opció: egyrészt náluk mutatkozik reális esély arra, hogy átmennek a banki hitelképességi vizsgálaton, másrészt ők azok, akiket többnyire már az önálló lakhatásuk megteremtésének kérdése is foglalkoztat. A másik, hogy a munkáshitelt más támogatott kölcsönnel – babaváró hitellel, vagy a CSOK Plusszal – kiegészítve sokkal olcsóbb finanszírozni a lakásvásárlást, mint bármilyen, piaci alapon nyújtott konstrukcióval. Így nyilvánvalóan előnyt élveznek azok a fiatalok, akik családalapítást, gyermekvállalást terveznek, hiszen ők több támogatott konstrukció párhuzamos igénylésében is gondolkodhatnak. „A 26 év alatti korosztályban ugyanakkor ma kevéssé jellemző a családalapítás és a házasságkötés, így várhatóan alacsony lesz azoknak az aránya, akik több támogatott hitel szimultán felvételével oldják meg a lakásvásárlást” – emlékeztetett a szakértő. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a kiszemelt ingatlan hol helyezkedik el: a maximum négymilliós munkáshitel leginkább a kistelepüléseken, kisebb városokban élőknek jelenthet érdemi segítséget abban az esetben, ha első lakásukat szeretnék megvásárolni.

A rendelkezésre álló jövedelem szintén elég komoly szűrő a fiataloknál. Ebből a szempontból pedig nem túlságosan engedékenyek a bankok: magához a munkáshitel igényléséhez is havi 150-260 ezer forintos, munkabérből származó jövedelmet várnak el, a vállalkozóként tevékenykedő fiataloknál pedig még magasabban van a léc. „Mindezek alapján leginkább azoknak van esélyük más kölcsön felvételére is a munkáshitel mellé, akiknek a havi jövedelme a 250 ezer forint feletti sávban mozog, vagy adóstársat is be tudnak vonni egy piaci alapú hitel igényléséhez” – vélekedett Gergely Péter. Ez persze – tette hozzá – csak elméleti alsó küszöb, hiszen a hitelek törlesztése mellett az önálló megélhetés feltételeit is biztosítani kell: így itt nem is a banki hitelbírálat, vagy az adósságfék-szabályoknak való megfelelés a fő akadály.

Minden hozzáadott millió számít

Ha a munkáshitelt igénylő fiatal nem él stabil párkapcsolatban, és nem tervez gyermekvállalást, akkor a piaci feltételű termékek közül csak a lakáshitelek jelenthetnek érdemi alternatívát: a személyi kölcsönöknél ugyanis a 4-500 ezer forintos jövedelmi sáv alatt olyan magasak a kamatok, hogy gyakorlatilag lehetetlen kigazdálkodni egy 6-10 millió forintos hitel törlesztőrészletét.

A piaci alapú lakáshiteleknél viszont már más a helyzet: a BiztosDöntés.hu lakáshitel kalkulátora szerint egy 6 millió forintos hitel havi törlesztőrészlete nagyjából 44 ezer és 49 ezer forint között alakulhat, tízmilliós hitelösszeget feltételezve pedig 73 ezer és 81ezer forint közötti sávval lehet előzetesen kalkulálni.

Ami a lakáshitelben gondolkodó fiatalok szempontjából feltétlenül biztató, hogy ezeknél a kölcsönöknél a szokásos kezdeti költségek jelentős részét elengedik, vagy átvállalják a bankok. Így tesz például a Gránit Bank is, amely összesen százezer forintos kedvezményt ígér az induló költségtételekhez kapcsolódóan. A bank emellett öt percen belüli, előzetes hitelbírálatot is ígér ügyfeleinek, miközben – minden különösebb megkötés nélkül – nagyon attraktív, 6,18 százalékos éves kamat mellett kínálja lakáshitelét.

A munkáshitelt más támogatott kölcsönnel kiegészítve sokkal olcsóbb finanszírozni a lakásvásárlást
A munkáshitelt más támogatott kölcsönnel kiegészítve sokkal olcsóbb finanszírozni a lakásvásárlást
Fotó: Depositphotos

Az Erste lakáshitel igénylésénél az induló díjkedvezmények mellett 0,2 százalékpontos kamatkedvezményt ad abban az esetben, ha törlesztésvédelmi biztosítást is köt az igénylő, az Erstés folyószámla meglétét pedig 0,3 százalékos engedménnyel honorálják a pénzintézetnél. A kezdeti költségek közül elengedik a Takarnet lekérdezési díjat és a folyósítási jutalékot, valamint a közjegyzői díjból is maximum 50 ezer forintot visszatérítenek.

A MagNet Banknál az induló díjkedvezményeken felül kamatkedvezmény jár akkor, ha az ügyfél igazolt, munkabérből származó jövedelme meghaladja a 300 ezer forintot – ez a fiatal igénylők szempontjából nem elhanyagolható előny –, de az is engedményt von maga után, ha a jövedelem a banknál vezetett számlára érkezik. A pénzintézetnél az is kedvezménnyel jár, ha az ügyfél valamilyen közösségi cél megvalósításához is hozzájárul. Ha pedig minden kedvezményt sikerül érvényesíteni, akár 6,30 százalékos kamat is elérhető.

Az UniCredit Bank Stabil Kamat nevű lakáshitelénél több kedvezménycsomag is elérhető. Utóbbiak közül a legnagyobb, “TOP prémium aktív-kamat” nevű csomagnál az az elvárás, hogy legalább havi 500 ezer forint érkezzen a banknál vezetett számlára, és az ügyfél rendelkezzen az előírt, a hitelhez kapcsolódó biztosításokkal is. Az UniCredit Bank emellett több kedvezményt is érvényben tart az induló díjakhoz kapcsolódóan.

Az MBH Banknál többféle lakáshitel-konstrukció is elérhető – természetesen szintén induló díjkedvezmények mellett. A pénzügyi szolgáltatónál legalább 700 ezer forintos havi jövedelem, illetve 30 millió forintot meghaladó hitelösszeg szükséges a legkedvezőbb éves kamat eléréséhez.

További ingatlanpiaci híreket olvashat a szintén a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár szerda esténként jelentkező Mennyit ér az ingatlanom? rovatának cikkeiben! >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!