Olyan kerámiabetétet fejlesztettek a Szegedi Tudományegyetemen, amely katalizátorként átalakítja a kályhákban-kazán okban az égéskor keletkező füst káros anyagait – írja a Telex.
A zöldtéglának keresztelt termékkel jelentősen csökkenthető például az életveszélyes szén-monoxid-kibocsátás. A katalizátor a fafűtés mellett a vegyes tüzelésű, továbbá a gázzal és az olajjal fűtött kazánokban is felhasználható. A zöldtégla hasonló elven működik, mint a belső égésű motorral hajtott gépjárművek katalizátorai, tehát az égés során keletkező füstgázösszetevőket megköti és átalakítja más, kevésbé ártalmas anyagokká.
A kutatásokat vezető Sápi András vegyész professzor elmondta, hogy a tégla nem tartalmaz drága, illetve külföldről származó összetevőket, hanem magyar bányából származó, olcsó alapanyagokból készül. Azt, hogy a kerámiabetét és annak bevonata pontosan miből áll, nem árulta el, mert a találmány titkos.
A zöldtéglával végzett teszteken sikerült kandallók szén-monoxid-kibocsátását és a hatásfokát az európai uniós, az osztrák és a német piaci elvárásoknak is megfelelő szintre hozni. A kutató szerint a katalizátor mérete tetszés szerint alakítható, így bármilyen fűtőberendezéshez lehet majd megfelelő zöldtéglát készíteni.
Mivel a kerámiabetét bármilyen formában gyártható, a már meglévő kályhákba is egyszerűen, remélhetően szakember segítsége nélkül beilleszthető lesz. Az újdonság gyártása iránt érdeklődő cégekkel már folynak a tárgyalások az termék előállításáról. A tervek szerint jövő ősszel már árusítani fogják a hazai kereskedelemben a szegedi zöldtéglát.