5p

De csak relatíve, árban megelőzte a települést Debrecen, Szeged, Győr és Sopron is.

Iparvárosaink mostani ingatlanpiaci helyzetét bemutató sorozatunkban két autóváros, Debrecen és Kecskemét után az autóipar által kevésbé meghatározott település jön, ami kötődik „nagy szülöttjéhez”, miközben sokkal kevésbé falusias, mint például a két alföldi város.

Székesfehérvár belvárosa is megdrágult. Fotó: pixabay
Székesfehérvár belvárosa is megdrágult. Fotó: pixabay

A Székesfehérváron lakást keresőknek jó hír, hogy tavaly alig 2-4 százalékos volt az átlagárak emelkedése a használt otthonoknál, ez a debreceni vagy a győri drágulási mértékhez képest 30-40 százalékkal kisebb, a budapestiről már nem is beszélve. Akárcsak más nagyvárosokban, a kínálati árak kis mértékű csökkenése már tavaly, az év legvégén érzékelhető volt a korszerűtlen családi házaknál, de még nem olyan mértékben, hogy megrohanják ezeket a vevőjelöltek. Most tavasszal viszont folytatódhat az ilyen házak relatív leértékelődése és ez meghozhatja a tranzakciókat. 

Tavaly az új lakásokért átlagosan 910 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként, ezzel a miniszterelnök szülővárosa a hetedik helyre esett vissza a megyei jogú városok sorában. Pár éve még az első négyben volt és mivel az élboly városai népszerűbbek, nem várható, hogy árban utoléri azokat. Mindez talán jó hír az ilyen otthonokra vágyóknak.  

A fajlagos újlakás-ár mindössze 5 százalékkal emelkedett, ennek ellenére az, aki ezt az ingatlantípust választotta az 2021-hez képest, mégis átlagosan 23 négyzetméterrel kisebb otthonra szerződött. A lakásméret csökkentésével kötöttek kompromisszumot az ügyfelek, de az új építésű ingatlanra fordított átlagos összeg 2022-ben így is meghaladta a 47 millió forintot – közölte a Duna House.

Nem álltak le az építkezések

Most, 2023 tavaszának legelején 21 projektben csaknem 400 lakás épül, ennek felét már eladták. A Lövölde Invest beruházásában folytatódik a Campus Sétányra keresztelt társasházi komplexum kivitelezése, a JT Capital Hungary jegyzi a Garden lakópark nevű projektet, ott is a második ütemnél tartanak. Ezek egyenként közel 60 új lakást dobnak a piacra, ezzel ezek a legnagyobb futó építkezések a városban.

Paneleket ott is vesznek manapság, mert szinte az összes paneltömb részt vett a 13-15 éve indított paneles felújítási programban, s így olcsóbb a fenntartásuk, mint sok társasházi lakásnak. Népszerűségüknek azonban árt, hogy tavaly közel 40 százalékkal nőtt az áruk, ez a különböző ingatlantípusok közül a legjelentősebb növekedés egy év alatt. Most mintegy 570 ezer forintos átlagos négyzetméterárral kell számolnia a vevőjelöltnek. 

Ugyancsak keresettek a családi házak. Átlagos négyzetméteráruk 280-300 ezer forintra mérséklődött tavaly év végére, ami mindössze 2 százalékpontos emelkedést jelent 2021-hez képest. Más trendekkel ellentétben a vásárlók az előző évhez képest átlagosan 10 négyzetméterrel nagyobb házakra szerződtek, így a családi házba költözők átlagosan 30,4 millió forintért, megközelítőleg 110 négyzetméteres ingatlanokat vettek.

Az északi és nyugati városrészekben szép kertvárosi övezetek alakultak, eltűnőben vannak a Kádár-kockák, egyre több az ikerház. Az általános drágulás azonban ott is kijjebb, méghozzá a város tágabb agglomerációjába tolja a kereslet egy részét. Pákozdon is épült egy lakópark, a Velencei-tó környéki településeken több is, ezek bizony versenytársai lettek a királyváros zöld övezeteinek. Pákozdon egyébként viszonylag olcsó az építési telek, átlagosan 8-9 ezer forintot kell adni egy négyzetméterért.

Orbán Viktor Mihály szülővárosának belső részén nem zajlottak nagy tömbfelújítások, de javult a kiskereskedelmi infrastruktúra, ami növelte az ottani társasházi lakások értékét. Az Alba Plaza mellett 318 autó elhelyezésére alkalmas parkolóház épül. Három éve adták át az első ilyen létesítményt a városban, abban mintegy 150 autó fér el.

Az élbolyba ugrottak a lakásbérleti díjak Fehérváron. Forrás. ingatlan.com
Az élbolyba ugrottak a lakásbérleti díjak Fehérváron. Forrás. ingatlan.com

Ha valaki lakást szeretne bérelni, akkor a fenti grafikonon is láthatóan 150 ezer forintos átlagos havi díjjal kell számolnia, ezzel a város Debrecennel és Győrrel azonos szinten van. Az új társasházi lakásokban ennél 30-35 százalékkal is magasabb lehet a tarifa. A belvárosban és az öreghegyi családi házak vagy kisebb társasházak esetében 200 ezer forint az átlag.

Két stadionnal is gazdagodott a város. Évekkel ezelőtt a Garancsi István érdekeltségébe tartozó sóstói labdarúgó központ volt az egyik nagy vidéki stadionépítkezés itthon, azóta bővítették is. Idén, várhatóan az év végén átadják az Alba Arénát, ez főleg a jégsportoknak ad majd otthont, de más sportágak és rendezvények is elférnek benne. Nem meglepetés, hogy Garancsi cége, a Market Építő Zrt. a generálkivitelezője ennek a 2021-es árakon 35 milliárd forintos beruházásnak. 

Nagy vegyes funkciójú és legalább 10 évre szóló ingatlanfejlesztési sorozatot tervez a város a települést keletről elkerülő M7-es autópályához közeli, még alulfejlett óriási területen. Több ezer lakás, szolgáltató egységek és rekreációs létesítmények kapnak helyet ott. A vasútállomásnál 150 p+r parkolóhelyet és 100 kerékpárnak való beállót alakítanak ki és már előrehaladott állapotban van az intermodális központ kiépítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!