A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a kormányrendelet, amely értelmében oktatási feladatainak ellátásának elősegítése érdekében az állam ingyenesen a Szeged-Csanádi Egyházmegyének ingatlant ad át.
Az ügy előzménye egy 2018. április 25-ei kormányrendelet, amely a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította. Ezek:
- katolikus általános iskola és gimnázium létesítését,
- a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola új épületben történő elhelyezését,
- a Szegedi Tudományegyetem Apáthy Kollégiuma helyén új épület építését.
A mostani kormányrendelet katolikus általános iskola és gimnázium létesítéséhez biztosít ingatlant, amelynek végrehajtásával Orbán Viktor agrárminiszterét, Nagy Istvánt bízta meg. Ugyanakkor Varga Mihály pénzügyminiszter is kapott feladatot, neki kell 103 millió forintot átcsoportosítania az állami költségvetésből az Agrárminisztérium javára. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek pedig azért felel majd, hogy a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződés megkötődjön, méghozzá a mostani kormányrendelet által részletesen meghatározott feltételekkel.