2p

A magyar kutatók által alapított N-GENE nevű biotechnológiai vállalatban szerzett részesedést a Phylaxia. Az akvizíciót tőkeemelésből fedezik.

A Phylaxia 1912. Holding Nyrt. igazgatósága az N-GENE Research Laboratories Inc.-ben történő 750 ezer darab részvény és azonos mennyiségű warrant megszerzéséről, valamint ugyanezen 750 ezer darab részvényre vonatkozó opció alapításáról határozott, és az erre vonatkozó szerződéseket a társaság kedden megkötötte.

A Phylaxia ezt kedd este a BÉT honlapján jelentette be, azt nem közölte a társaság, hogy milyen mértékű tulajdonrészt szerez. A warrant részvényre vonatkozó, vételi opciót jelentő értékpapír.

A közlemény szerint az akvizíció pénzügyi forrását a Phylaxia az ugyancsak kedden elhatározott tőkeemelés összegéből biztosítja.

Az N-GENE pénzügyi befektetők és magyar kutatók által létrehozott gyógyszeripari-biotechnológiai vállalkozás, amelynek elsődleges célja - saját tulajdonú világszabadalma alapján - originális, a diabétesz (cukorbetegség) bizonyos típusánál használható gyógyszer kifejlesztése.

A hightech molekula-fejlesztés elsősorban azokon a 2-es típusú cukorbetegeken segíthet, akiknek a szervezetében elegendő inzulin termelődik ugyan, ám ez mégsem szabályozza megfelelően a vércukorszintet.

Az N-GENE a közelmúltban fejezte be Magyarországon az originális BGP-15 nevű molekula humán II. fázisú klinikai kipróbálását, beteg embereken is bizonyítva a szer hatékonyságát.

Reális esély van arra, hogy a molekulából 4-5 éven belül nagy hatású gyógyszer lehet, több száz millió dollár világpiaci értékű készítmény keletkezhet önállóan vagy egy multinacionális céggel közös fejlesztésben - tartalmazza a közlemény.

A Phylaxia-részvények tőzsdei kereskedését a keddi napra felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde. A felfüggesztést a társaság kérte, mivel kedden 10 órától igazgatósági ülést tartott, amelynek során előreláthatólag "nagy fajsúlyú, a részvényárfolyamot jelentősen befolyásoló döntés születhet". A Phylaxia 1912. Holding Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek. A papírok a hétfői napot 1 forintos erősödéssel, 10 forinton zárták.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!