2p

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára Pálinkás Józseffel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével egyetértett abban, hogy az innováció csak akkor lehet a gazdasági növekedés forrása, a tudomány és a kutatás pedig akkor válhat kitörési ponttá, ha a fejlesztési forrásokat hatékonyabban és világos alapelvek mentén használja fel az ország.

A közlemény szerint Molnár Ágnes stratégiai együttműködésre törekszik az MTA-val az európai uniós és az Innovációs Alap forrásait hasznosító pályázati rendszer megújításában. "Magyarország gazdasági növekedéséhez elengedhetetlen ugyanis, hogy megőrizzük a munkahelyeket és újakat hozzunk létre" - áll a közleményben.

Ehhez azonban szükséges a kis- és közepes vállalkozások megerősítése, a tudományos élet és az innováció támogatása, a hazai termékek és szolgáltatások hozzáadott értékének növelése. Az Új Széchenyi Terv ehhez a célkitűzéshez minden szükséges feltételt biztosít - áll a közleményben.

Az MTA elnöke - a közlemény szerint - fontosnak tartja, hogy a felfedező kutatásoktól az innovációig ívelő pályázati konstrukciókat alakítsanak ki, amelyben a kutatásfejlesztés és innováció minden eleme egyformán hangsúlyosan jelenik meg.

A megbeszélésen Pálinkás József kifejtette, hogy az MTA a magyar tudományos élet egészének köztestületeként örömmel vállal részt az együttműködésben. Az intézmény elnökeként minden eszközzel segíteni kívánja egy átlátható pályázati rendszer kialakítását, amely a források hatékony felhasználását eredményezi.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy az átvett pályázatok támogatási szerződéseinek felülvizsgálatát el kell végezni és a lehető leggyorsabban le kell zárni, meg kell kezdeni az érvényes szerződéssel rendelkező pályázatok kifizetését.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napokban veszi át a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalhoz benyújtott pályázatok kezelését - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!