“12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké”, közölte a főpolgármester Facebook-oldalán.
Tájékoztatása szerint a Budapesti Közművek hétfő délelőtt utalta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára a vételár első részletét.
Hozzátette: a tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést. Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, és ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába.
Tehát „még legalább két hónap, mire elkezdhetjük a kommunális hulladék elszállítását. Amint lehet, el is kezdjük”, emelte ki a főpolgármester.
Szerinte „meg kell állapodnunk az állam szemetének elszállításáról, már csak azért is, mert több jelzést kaptunk arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet.”
Hozzátette: „a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte. És ha ezt tisztáztuk, akkor jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is.”