„A testületi ülésen az előterjesztésem megszavazásával a képviselők elsöprő többsége kiállt Erzsébetváros területi egységének megőrzése mellett, a kerület működéséért, közösségi identitásáért és jövőjéért” – írta az erzsébetvárosi polgármester egy keddi Facebook posztban. Niedermüller Péter szerint a javaslata azt fejezte ki, hogy Belső-Erzsébetvárost a jövőben is kerületük részének akarják tekinteni, a meglévő problémákra pedig a párbeszédet tartják a megfelelő eszköznek – foglalja össze a Telex.
Fotó: Facebook/Niedermüller Péter
„Azonban a Fidesz képviselőit most is pillanatnyi politikai érdekeik vezérelték, képviselői esküjük szellemiségét megtagadva nem álltak ki Erzsébetváros területi egységének megőrzése mellett, végső soron elárulták kerületünket. Sajnos ezt már megszokhattuk tőlük, hiszen a fontos dolgokban mindig magára hagyják Erzsébetvárost. Emlékezzünk csak arra, amikor az önkormányzatokat sújtó újabb büntetőadó, az iparűzési adó egy részének elvonása ellen tiltakoztunk. A Fidesz helyi képviselőinek semmi problémájuk nem volt azzal, hogy a kormány ismét milliárdokat vesz el az erzsébetvárosiaktól” – írta Niedermüller.
„A képviselő-testület döntő többsége viszont vállalta a felelősséget és – a népszavazás intézményének törvényi szabályozását tiszteletben tartva – kifejezte, hogy Belső-Erzsébetvárost kerületünk szerves részének tekinti, amely nélkül Erzsébetváros identitása és működése elképzelhetetlen” – húzza alá a kerület polgármestere.
Egy kezdeményezésre reagálnak
A Telex emlékeztet rá, hogy nemrég Frölich Róbert országos főrabbi és Szabó György, a Mazsök elnöke bejelentette: kezdeményezik, hogy a bulinegyedként is elhíresült, de egyébként a zsidónegyedet is magában foglaló Belső-Erzsébetvárost csatolják valamelyik szomszédos kerülethez, az V.-hez, a VI.-hoz vagy a VIII.-hoz. Szerintük ugyanis az Erzsébetvárosi Önkormányzat vezetése a Fővárosi Önkormányzat aktív támogatásával magára hagyta a városrész lakóit, és úgy látják, hogy a kerület vezetése a Fővárosi Önkormányzattal közösen „hosszú ideje közlekedési kísérleteket folytat a városrész lakóin, ellehetetlenítve ezzel a parkolást és közlekedési káoszt okozva Belső-Erzsébetvárosban”. De panaszkodtak a köztisztasági helyzetre is.