2p

A Nobel-díjas fizikust „mélységesen zavarja”, hogy az intézmény nem emelt szólt Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója ellen.

Lemondott az orosz tudományos akadémiai tagságáról Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, aki közleményében lelkiismereti okokra hivatkozott. Azt írta, a nemzetközi tudományos eszmecsere fontos érték számára, ezért alaposan megfontolta a döntését. Mivel azonban az orosz tudományos közösséget képviselő legjelentősebb intézmény nem szólalt fel Oroszország Ukrajna elleni agressziója ellen, a tagságát már nem tudta összeegyeztetni a lelkiismeretével – írja a hvg.hu.

„A globális tudományos közösség tagjaként elengedhetetlennek tartom a kiállást az olyan tettek ellen, amelyek sértik a nemzetközi törvényeket és az emberi jogokat. Mélységesen zavar az Orosz Tudományos Akadémia hallgatása ebben az ügyben. Ez sérti a tudományos integritás és az etikai felelősségvállalás elveit, amelyeket a tudományos intézményeknek támogatniuk kellene” – írta Krausz Ferenc.

Krausz Ferenc fizikus döntő lépésre szánta el magát
Krausz Ferenc fizikus döntő lépésre szánta el magát
Fotó: MTI

A fizikus azt is hozzátette, hogy a nemzetközi tudományos közösség széles köre már elítélte az orosz agressziót, és felfüggesztette az együttműködését és tagságát az orosz akadémiában. „Én magam sem tudom fenntartani a tagságomat egy olyan szervezetben, amely nem határolódik el ezektől a felháborító cselekményektől.”

Végül arra kérte az orosz akadémiát, hogy vizsgálja fölül az álláspontját, és a befolyását felhasználva lépjen fel a béke érdekében, a nemzetközi jog és az emberi jogok védelme érdekében. „A tudománynak a haladás és a megértés erejét kell szolgálnia, nem pedig bűnrészesnek lennie szenvedést és pusztítást okozó cselekedetekben.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!