1p

Longevity gazdaságtana: hogyan finanszírozható fenntarthatóan egy hosszabb, egészségesebb élettartam, és miként befolyásolja ez a nemzetgazdasági teljesítményt és a társadalmi jólétet?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén.

A 74 mandátummal rendelkező küldöttből megjelent 64, akik egyhangúlag szavazták meg a 38 éves sportvezető új megbízatását. A 86-szoros válogatott Szalai célként azt jelölte meg, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget az NB I-ben, külföldi bajnokságban és a válogatottban. Ahogy fogalmazott, pályafutása során már sokszor bebizonyította, nehéz nála elérni, hogy feladja a kitűzött céljait.

Szintén egyhangúlag választották meg az elnökség tiszteletbeli tagjának Nyilasi Tibort és Berzi Sándort.

Csányi Sándor elnök az eseményt követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a szervezet leadta a jelentkezését a 2028-as és 2029-es Konferencia-liga döntőjének rendezésére, amivel a Puskás Arénának – a 2020-as európai Szuperkupa-döntő, a 2023-as Európa-liga-finálé és az idei Bajnokok Ligája-döntő után – teljessé válna a palettája a nemzetközi színtéren.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!