Vékony Csongor, a Mi Hazánk volt budapesti elnöke videóban jelentette be, hogy kilép a pártból.
Úgy fogalmazott, hogy a politikai pártok köthetnek kompromisszumokat, de világnézetek sohasem. Azt is hozzátette, hogy „egyes apróságokat még” eltűrt, de volt egy pont, ami számára már vállalhatatlan volt.
A kilépés közvetlen oka az volt, hogy Toroczkai László a 444-nek adott interjúban kijelentette: „a Mi Hazánk nem akar határmódosítást”.
Fotó: Youtube
Vékony szerint ezzel a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat. Mint mondta, szatmári származása miatt ezt ő már nem tudta elfogadni. A videóban hangsúlyozta, hogy továbbra is a Mi Hazánk áll hozzá a legközelebb.
A kérdésben megszólalt Budaházy György is, akit korábban Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesített. Ő sem ért egyet azzal, hogy a Mi Hazánk ne akarna határmódosítást.
Frissítés:
Vékony Csongor azóta akar kilépni a pártból, amióta elvesztette a budapesti elnöki pozícióját. Kilépési szándékát számtalan alkalommal jelezte szóban és néhányszor írásban is, írásban legutóbb februárban. A mostani kilépése sem Kárpátaljáról vagy a revízióról szól – amivel kapcsolatban Toroczkai László elmondta egy videóban, hogy az elmúlt évekhez, évtizedekhez képest sem változott semmit az álláspontja –, Vékony Csongor valójában önös érdekből lépett most ki a Mi Hazánkból – tudatta közleményében a Mi Hazánk.