2p

140 igen, 21 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Országgyűlés az Alaptörvény 15. módosítását hétfőn.

A hvg.hu emlékeztetett, a módosítást Orbán Viktor még a február végi évértékelőjén lengette be a Várkert Bazárban. A módosítás első javaslatát kevesebb mint egy hónapja, március 11-én éjjel nyújtotta be a Fidesz-frakció.

A cikk kiemelte, az eredeti tervezethez képest nem sokban módosult a most elfogadott verzió, de az elfogadott javaslat már nem hivatkozik a teremtés sorrendjére a nemek meghatározásánál, egyszerűen csak rögzíti, hogy az ember férfi vagy nő.

Elfogadásával immár az alaptörvényi felhatalmazása is megvan az államnak ahhoz, hogy betilthassa a melegjogokért kiálló éves felvonulást, a Pride-ot.

A hvg.hu kiemelte, Alaptörvény-módosítással a szuverenitásra hivatkozva ideiglenesen felfüggeszthetővé vált azoknak a magyar állampolgársága, akiknek van egy másik állampolgárságuk is. Az  elsőként benyújtott verzióban még szerepelt, hogy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező – vagyis uniós – államok kettős állampolgáraira nem vonatkozik a kitiltás lehetősége, a végül elfogadott szövegébe nem került bele ez a kivétel.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem jelent, a Momentum dudálással és egy kifeszített molinóval tiltakozott a szavazás ellen, majd kivonultak a teremből, a Jobbik képviselői is a szavazás előtt távoztak. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!