Idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016 – írja cikkében a Népszava. A cikk szerint a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt.
A tárca tájékoztatása szerint az 1804 távozó helyére csak 1487 új dolgozót sikerült felvenni, ám a Népszava szerint arra nem tért ki a közlés, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben. 317 távozó helyére még ideiglenesen sem találtak senkit.
Rideg valóság
A tárca közlésével szembe megy a Népszavának nyilatkozók tapasztalata. Mint írták, több gyermekvédelemben dolgozó nevelő és gyermekfelügyelő azt mondta, hogy náluk ősz óta egyetlen távozó kollégát sem sikerült pótolni, „már érdeklődő sincs, még csak be sem téved senki”. A helyzeten az sem segít, hogy Orbán Viktor hétfői közlése szerint a szociális ágazatban foglalkoztatottak bérének érdemi emelése legkorábban 2026-ban várható.