2p

Nagy Márton szerint az emberek óvatosok és nem fogyasztanak eleget.

„Fontos lenne idén újraindítani a gazdasági növekedést, ugyanakkor látni kell, hogy a fogyasztást gátló óvatossági motívum oldódása hosszabb időt vesz majd igénybe, több türelemre van szükség” – fogalmazott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában., amit a telex szemlézett.

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban többek között arról beszélt:

  • A GDP és a fogyasztás növekedése is a várakozás alatti szinten van, de még ezzel a teljesítménnyel is az Európai Unió első harmadába tartozunk.
  • Idén a gazdasági növekedés 2 százalék körül lehet, jövőre megcélozható a 4 százalék. A háború viszont továbbra is akadályozza a gazdaság újraindítását, a GDP-növekedéshez elsősorban békére van szükség.
  • Fontos, hogy a konjunktúrából minden társadalmi réteg részesüljön, az újraindításkor az alacsony jövedelmű vidéki családokra és a fiatalokra kell koncentrálni, és a vállalati szektorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokra.
  • Februárban a Prémium Magyar Állampapírok után kifizetett kamatok csaknem 400 milliárd forintot hagytak az emberek zsebében. Ezt viszont nem elköltötték, hanem újra befektetették.

Nagy Márton előad valamit
Nagy Márton előad valamit
Fotó: MTI/Purger Tamás

  • Az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőknek nincsenek megtakarításaik, náluk a reálbér-emelkedés azonnali fogyasztásként kéne hogy megjelenjen, de egyelőre nem jelenik meg. „Mintha a középréteg és az átlag alatti jövedelműek még óvatosabbá váltak volna.” Az erős „óvatossági motívum” a lakosság félelmét tükrözi, ami érthető a kívülről jövő válságok miatt. Az óvatossági motívum fennmaradása pedig rossz.
  • De a kamathatás is nagyon erős. Idén a kormány rengeteg kamatot fizet ki az államkötvények után a lakosságnak, a GDP 2 százalékát.
  • A lakosság az emelkedő bérekből nem „extrán” fogyaszt, inkább a lakáshitel önerejére gyűjt, vagy a törlesztőrészletre költ. A lakhatás tehát fontosabb számukra, mint a fogyasztás helyreállítása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!