1p

A közös gyakorlatozás és kiképzés csak egy fedőtörténet lehetett.

A 444.hu szemlézte a VSquare oknyomozó portál angol nyelvű cikkét arról a Terrorelhárítási Központ (TEK) boszniai bevetéséről. A cikk szerint az eredeti célként megnevezett közös gyakorlatozás és kiképzés csak álca volt, a Terrorelhárítási Központ hetven kommandósának feladata Milorad Dodik letartóztatásának megakadályozása és a boszniai Szerb Köztársaság elnökének kimenekítése lett volna. Az oknyomozó portál információ szerint TEK vezetőinek azután lett kiadva a feladat, miután Dodik februárban Orbán Viktornál járt a Karmelitában.

A VSquare információi szerint a Terrorelhárítási Központ négy operatív és egy felderítőegységet, mintegy hetven embert küldött Banja Lukába. A portál megkeresésére sem a TEK, sem a magyar kormány válaszolt, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége pedig nem kívánt nyilatkozni – derült ki a 444 összefoglalójából.

Macron is magyarázatot kért

Ahogy arról laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Privátbankár is írt, Emmanuel Macron is magyarázatot kért Orbán Viktortól a párizsi találkozón arról, hogy mit keres a TEK Boszniában. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!