2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormányfő jellemzően 1-2 napos külföldi útjaira elég sokat költöttek az adófizetők. 

Tavaly június óta Orbán Viktor és kíséretének összes külföldi utazására több mint 800 millió forintot költött az állam - írj a hvg360.  Ez jelentős emelkedés a korábban már nyilvánosságra került adatokkal összevetve: 2022 januárja és 2023 júniusa között mintegy 500 millió forint ment el ugyanerre. A növekedés mértéke tehát 60 százalék. 

A lap azt írja, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapott adatsor a korábbiaktól eltérően már csak összesítve közölte a költségeket, azaz nem tudni például, hogy milyen áron szálltak meg a delegációk az egyes országokban.A hatvan – jellemzően egy-két napos – út során szállásra nagyjából 540 millió forint ment el, útiköltségre körülbelül 255 millió, emellé napidíjként még 15 millió forintot is elszámoltak.

A külföldi utakon egyébként nagy hangsúlyt fektettek a kormányfő kényelmére a lap szerint. Orbán Viktor ugyanis rendszeresen igénybe vette a honvédség repülőjét. Bár korábban azt állították, hogy nem kormánygépnek vették a járművet, az utóbbi valamivel több mint egy évben mégis legalább tizenhárom alkalommal ezt használta a miniszterelnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!