2p

A teljes politikai paletta elítéli a szlovák kormányfő elleni támadást.

Magyar Péter közvetlenül Orbán Viktor posztja alatt kommentelt:

„Jobbulást kívánunk minden magyar ember nevében”

– írta a Tisza Párt EP-listavezetője. Később az ellenzéki vezető hosszabb posztban is kifejtette álláspontját:

Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője Facebook-oldalán magyar és szlovák nyelven közzétett posztjában úgy fogalmazott, sokkolta a Robert Fico elleni merénylet. Hozzátette,

egy politikai gyilkossági kísérletet láttunk Európa közepén. Mielőbbi jobbulást a szlovák miniszterelnöknek!

Dobrev Klára, a DK politikusa szintén megdöbbenését fejezte ki közösségi oldalán, úgy fogalmazva, hogy

ilyenkor nincs politika, csak emberség és együttérzés. A legfontosabb most az, hogy Robert Fico életben maradjon és felépüljön.

Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke posztjában pedig így fogalmazott:

az erőszak sohasem lehet megoldás semmire. Az erőszak csak újabb erőszakot szül. A vitáinkat, legyenek azok bármilyen súlyosok is, kizárólag szavakkal, rengeteg párbeszéddel és empátiával lehet rendezni. Ez az egyetlen járható út.

A Párbeszéd - Zöldek nevében mielőbbi felépülést kívánok a szlovák miniszterelnöknek. A szlovák bűnüldöző szerveknek pedig sok sikert a merénylő mielőbbi kézrekerítéséhez.

A pollitikus emellett arra kérte Orbán Viktort, hogy ajánlja fel Magyarország segítségét Szlovákiának a helyzetben.

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico elleni merénylet megmutatja, mennyire fontos az indulatok csillapítása, a politika konszolidálása – írja Facebook-bejegyzésében a Második Reformkor. Mint fogalmaznak,

„talán sosem volt még ekkora szükség a higgadt, józan politizálásra, felelős közéleti szereplőkre, mint a jelenlegi turbulens világpolitikai helyzetben. A szakadékok mélyítése helyett hidak építése kell hogy legyen a cél. Ez az egyetlen helyes út”

– zárul a Vona Gábor vezette formáció közleménye.

A Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Néppárt is megdöbbentőnek nevezte az esetet. Facebook-posztjukban jobbulást kívántak a meglőtt kormányfőnek, egyen arra kértek mindenkit,

„őrizze meg hidegvérét és ne használja fel a tragikus eseményt önös politikai céljaira!”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!