Az Átlátszó cikke szerint a március elején is Amerikába látogató Szijjártó Péter előzőleg február 21-én tért haza az Egyesült Államokból. Mint írták, a külügyminiszter akkor is hivatali úton vett részt, és szokása szerint közpénzből bérelt luxusrepülővel utazott Amerikába. A cikk emlékeztetett, itt azonban vonattal ment New York-ból Washingtonba, amit gondosan ki is posztolt a közösségi oldalára – a portál szerint ugyanakkor azt azonban már elfelejtette megemlíteni, hogy a fővárosba utánarepült az őt Amerikába szállító magángép, és másnap az hozta haza Budapestre.
A portál kiemelte, a jogszabály alapvetően menetrendszerinti járaton történő utazást ír elő a minisztereknek, ugyanakkor Szijjártó Péter munkarendje állítása szerint soha nem teszi lehetővé, hogy menetrendszerinti járattal repüljön, így mindig él a jogszabályban szereplő kitétellel, és magángéphasználatot engedélyez saját magának.
Az Átlátszó szerint a külügyminiszter idén februárban az amerikai utazásához egy 2017 és 2020 között kívül-belül felújított luxusrepülőt vett igénybe, amellyel az elmúlt időszakban többször is repült már.
Az osztrák bejegyzésű, OE-IIS lajstromjelű, ultra nagy hatótávolságú Gulfstream G-V típusú magánrepülő 16 férőhelyes, és közel 12 ezer kilométeres távolságra képes utasokat szállítani 900 kilométer/óra körüli utazósebességgel.
A portál szerint Szijjártó február 19-én hajnalban ült vonatra, míg február 19-én kora délután a magánrepülő is elhagyta New Yorkot és átrepült Washingtonba, vagyis követte a szerényen vonatozó Szijjártót.