2p

A főpolgármestert és Lázár János is keményen bírálta, aki visszaszólt neki.

Vitézy Dávid, aki államtitkár is volt a Fidesz-kormányban, ismét kíméletlenül beleszállt korábbi főnökébe, Lázár János építési és közlekedési miniszterbe. A Telex idézte őt, eszerint a főpolgármesteri székért induló fiatalember nem tartja sikeres közlekedési miniszternek Lázárt. A miniszter erre úgy reagált, hogy szerencse, hogy nem Vitézy döti majd el, hogy kivel kell egyeztetnie (ha nyer - a szerk.)

Vitézy Dávid nagyon bekezdett
Vitézy Dávid nagyon bekezdett
Fotó: Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lap szerint a miniszter megerősítette, hogy ő mindenkivel tárgyal, akit megválasztanak Magyarországon, így tárgyalni fog a megválasztott főpolgármesterrel is, függetlenül attól, ki lesz az. Hozzátette, ugyanígy tett Karácsony Gergellyel is, „kötöttünk is egy jó megegyezést” - mondta.

Vitézy Dávidnak volt egy-két jó szava a jelenlegi főpolgármesterhez is. A 24 szerint azt mondta: "Sajnálom, hogy Karácsony Gergely főpolgármester lehetetlen feltételeket támasztva próbál jó előre kibújni a főpolgármester-jelölti vita lehetősége elől."

– írta Facebook-oldalán az LMP és több civil szervezet főpolgármester-jelöltje, miután Karácsony kijelentette, hogy addig nem áll ki nyilvános vitára, amíg Vitézy vagy a fideszes Szentkirályi Alexandra vissza nem lép. A BKK korábbi vezetője szerint a budapestieknek tartoznak azzal, hogy vitán is ütköztetik az elképzeléseiket a főváros jövőjéről és az elmúlt évek főpolgármesteri teljesítményéről. 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!