3p

Börtönt kért rájuk az ügyészség. 

444.hu szerint kedden megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a zuglói és újbudai parkolási ügyekkel, valamint a BKV informatikai szerződéseivel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények tárgyalása. A vádlottak padján több ismert politikus is helyet foglalt, köztük Horváth Csaba és Tóth Csaba szocialista politikusok, Jelen Tamás, a zuglói Fidesz volt elnöke, valamint Büki László, Újbuda egykori hivatalnoka.

Az ügyészség vádja szerint a vádlottak kenőpénzeket fogadtak el F. Zsolt „Nagymestertől”, cserébe elérték, hogy 2017-ben a hozzá kapcsolódó cégek nyerjék a parkolási tendereket. A portál emlékeztet rá, hogy F. Zsolt korábban a BKV és a CBA informatikai igazgatójaként tevékenykedett, és a hatóságok szerint költségvetési csalásra szakosodott bűnszervezetet irányított.

Az ügyben Baja Ferencet és Molnár Zsoltot is korrupcióval vádolják, az ügyészség szerint ők legalább 70 millió forintot fogadtak el „Nagymestertől”. Ennek fejében a vádirat szerint biztosították, hogy az érintett cég továbbra is nyereségesen működtethesse a BKV informatikai rendszerét.

A tárgyaláson elhangzott egy új részlet is: Büki László vallomásában azt állította, hogy havi 4 millió forintot kapott a parkolási szerződés lebonyolítása érdekében, és ebből 1,5 millió forintot továbbadott Molnár Gyulának, Újbuda korábbi polgármesterének.

A 444.hu kiemeli, hogy ez azért érdekes, mert 2017-ben, amikor a parkolási ügylet zajlott, Molnár már nem töltött be vezető szerepet a kerületben, amelynek ekkor Hoffmann Tamás, fideszes politikus volt a polgármestere.

Korábban azt mondta, hogy tiszta a lelkiismerete
Korábban azt mondta, hogy tiszta a lelkiismerete
Fotó: Horváth Csaba / Facebook

Az ügyészség Horváth Csabára és Tóth Csabára 6 év börtönbüntetést és 50 millió forint pénzbüntetést, Jelen Tamásra 4 év börtönt és 30 millió forintos büntetést, Büki Lászlóra 6 év szabadságvesztést és 30 millió forintos pénzbírságot, Baja Ferencre 4 évet és 15 millió forintot, Molnár Zsoltra pedig 2,5 év börtönt és 25 millió forintos bírságot kért. A vádirat hetedik szereplője, Sz. Zoltán vállalkozó nem jelent meg a tárgyaláson.

A cikk kitér arra is, hogy a legfontosabb bizonyíték F. Zsolt vallomása, amelyet egy dokumentum is alátámasztott volna. Az állítólagos jegyzetfüzetben a korrupciós kifizetések pontos részletei szerepeltek, ám a dokumentum a beszámoló szerint Kínában megsemmisült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!