Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy a szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat – posztolta ki Farkas Dezső a Facebook-oldalára. Ez azért furcsa, mert Magyar Péter alig néhány hete, február elején jelentette be, hogy Farkas koordinálja majd a Tisza-szigetek munkáját.
Farkas most azt írja: „Úgy döntöttem, hogy az általam mindig is képviselt prioritások: a jövőépítés és Magyarország elmúlt 20 éves politikai kultúrájának meghaladása érdekében új politikai közösség szervezését kezdem meg. Meggyőződésem, hogy a magyar választók megérdemlik, hogy ne csak a politikusok által felkínált variációk közül választhassanak.” Egyúttal hozzátette: távozása okairól nem kíván semmilyen fórumon nyilatkozni.
„Farkas Dezső nem a TISZA-ban uralkodó belső viszonyok miatt távozik a Párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk” – reagált Magyar Péter a bejegyzéshez fűzött hozzászólásban.
Egyúttal közölte, hogy a távozás semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben, a Tisza-szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi majd át.
Fotó: Facebook
Kommentjét Magyar azzal zárta: „Dezsőnek sok sikert kívánunk az új politikai közösség építéséhez. Szerencse, hogy időben kiderült, hogy ki az aki valóban a rendszerváltást támogatja és ki az, aki nem.”
Azt már a 24.hu jegyzi meg, hogy Farkas Dezső neve egyébként az elmúlt héten a kormányközeli sajtóban annak kapcsán került elő, hogy a Magyar Nemzet szerint Farkas a feleségén keresztül a Fuzik-ügyben „az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós ügyében lehet érintett”.