Érdemes és fontos is megvizsgálni, hogy a jövőnket alakítani kívánó pártoknak, szerveződéseknek milyen elképzeléseik vannak annak a területnek a rendbetételére, amelynek bajaival a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem tudott megbirkózni, előidézvén ezzel minden jelenkori problémánkat. Ez pedig az oktatás, azon belül is a közoktatás, amely alapvetően határozza meg az ország fejlődését, s az állampolgárok ahhoz szorosan kapcsolódó boldogulását. Eme megállapítást számos ország példáján túl mértékadó hazai és külföldi személyiségek sorának véleményével lehet alátámasztani. Aktualitása miatt itt Kapitány Istvánnak, a Tisza Párt gazdaságpolitikusának a mondatait idézem, aki szerint egy versenyképes ország alapja a minőségi, hozzáférhető (köz)oktatás:
„Ha Magyarország valóban ki akar törni a közepes fejlettség csapdájából, akkor a tudásra, termelékenységre és innovációra kell építenie, s az emberekbe kell befektetnie. Ez nemcsak oktatáspolitikai kérdés, hanem gazdasági és nemzetstratégiai ügy is.”
Lássuk először a pártok közoktatással kapcsolatos elképzeléseit. Bár nem valószínű, hogy április 12-e után beleszólhat az oktatásügy alakításába, a teljesség kedvéért kezdjük a jelenlegi kormánypárttal. A Fidesz oktatáspolitikája 16 éve a gyakorlatból ismert, kudarca nyilvánvaló. Az utóbbira nem is a minden kritikus által emlegetett felmérések – például a PISA-tesztek – gyenge eredménye a legfőbb bizonyíték, hanem a társadalom, s a gazdaság rossz állapota, aminek oka az, hogy a fennálló rendszer képtelen kinevelni azt az emberi erőforrást – egy széles produktív, innovatív feltalálói-vállalkozói réteget –, amely biztosítani tudná az ország fenntartható fejlődését.
Tisza Párt
Ami a Tisza Párt eddig nyilvánosságra hozott oktatási elképzeléseit illeti, azokban nincs semmi újdonság, az ellenzék és a szakma régóta ismert követeléseiből ollózták össze, amelyek lényegében a 2010 előtti állapotokat állítanák vissza (önálló Oktatási Minisztérium, intézményi, pedagógusi autonómia, szabad tankönyvválasztás, a tankötelezettség korhatárának felemelése 18 évre, etc.) Ez nem oldaná meg a problémákat. Nem arról van ugyanis szó, hogy a regnáló hatalom elrontotta a korábban jól működő rendszert – amit elegendő rekonstruálni –, hanem arról, hogy a közoktatás a rendszerváltás óta nem felel meg a megváltozott követelményeknek.
Erre bizonyíték az a pár mondat, amely az akkori kormány megbízásából 2008-ban kiadott Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért előszavából való: „Magyarország a tanulás világában egyre jobban lemarad versenytársaitól. Az elmúlt évek számos reformja ellenére a tudásbeli szakadék, amely a világ legfejlettebb részeitől elválaszt bennünket, nem szűkült, hanem szélesedett. Hazai és nemzetközi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy nemcsak az átlagos magyar állampolgár, hanem a fiatal felnőttek és az iskolába járó fiatalok tudásával is súlyos gondok vannak.” Az sem erősíti a bizalmat a Tisza Párt oktatási kompetenciája iránt, hogy nincs ismert oktatáspolitikusuk, s a tavaly júliusi nagykanizsai kongresszusukon Magyar Péter által szeptemberre ígért nagyszabású oktatási konferenciát sem sikerült összehozniuk. Kapitány István szándéka a versenyképes ország megteremtésére – ha csak pártja elképzeléseire épít – alighanem vágy marad.
DK
A Demokratikus Koalíció (DK) hasonlóképp a 2010 előtti állapotok visszaállításától várná a közoktatás problémáinak megszűnését. Emellett új Nemzeti Alaptantervet (NAT) hozna létre, ami önmagában semmit nem oldana meg, ezt a tartalom megújítását célzó 5-6 eddigi reformkísérlet eredménye igazolja.
MSZP
Bár a parlamentbe jutásra esélytelen, tanulságos áttekinteni az MSZP elképzeléseit, mert jól jellemzi a pártok hozzáállását a kérdéshez. A szocialisták oktatási csomagja a 2022-es választások előtt megírt programjuk változtatások nélküli átvétele. Akkor a párt szakértői az alsó tagozat 5 évfolyamossá bővítését javasolták, azzal a megjegyzéssel, hogy további vizsgálódást igényel, emellett megmaradjon-e a 4 éves felső tagozat, vagy csökkentsék-e azt 3 évre. Most újra leírták ugyanezt. Négy év alatt nem tudtak dűlőre jutni a kérdésben, s ha netán még négy évet kapnának az eldöntésére, valószínűleg az sem lenne elég.
Szakmai és civil szervezetek, egyéb társulások
A közoktatás megújításának folyamatában elvileg támaszkodhatna az új Tisza-kormány a szakmai, és civil szervezetek, egyéb társulások megfontolásra érdemes javaslataira is, hiszen a párt szándéka szerint újraindítaná a különböző döntések meghozatala előtti társadalmi egyeztetést. Jelentkezőkben e feladatra nem lenne hiány. Egy részük – a korábbi kormányok tagjaiból álló V21 csoport, a Hetényi István Kör, a Felforgatókönyv nevű szerveződés, a magát példás szerénységgel az ország agytrösztjének tituláló Egyensúly Intézet, a Merre tovább? – Magyarország helyzete és kilátásai című kiadvány közel harminc szerzője, vagy az általam szintén e körbe sorolt Magyar Közgazdasági Társaság (amely az évente megtartott vándorgyűlésein állítja össze javaslatait az aktuális kormány számára) – a népességfogyástól a külpolitikai kérdésekig az élet minden fontos területére megfogalmazza elképzeléseit. Leírják a helyzetet, felsorolják az általuk fontosnak tartott problémákat, elérendő célokat, követendő irányokat jelölnek meg, ám megoldásokkal elvétve szolgálnak, s azok is legfeljebb egy-egy részletkérdés rendezését célozzák. Ezek a szerveződések nem adnak megfelelő választ a közoktatás bajaira.
A Felforgatókönyv nevű kezdeményezés oktatási fejezetének kidolgozását irányító Gloviczki Zoltán például 6 évesre növelné az alapfokú képzést, összevonná a felső tagozat és a középiskola tananyagát, amit a 7. osztálytól a 10-ikig adnának le, a maradék két évet pedig a specializációra szánná. Emellett viszont megtartaná a 8+4-es rendszert, ami nyilvánvalóan abszurd elképzelés. Ennek ugyanis az lenne a következménye, hogy a diákok a különböző tantárgyak anyagaiból a nyolcadik végére eljutnának valameddig – a kilátásba helyezett nagyobb autonómia, a szabad tankönyvválasztás és a pedagógusok eltérő munkamódszere miatt nem is biztos, hogy mindenhol ugyanaddig –, majd kilencedikben rengetegen új iskolában, új tanárral, nem ritkán új településen folytatnák tovább, ami sokuk eredményeit visszavethetné, s az őket oktató pedagógusok dolgát is nagyban nehezítené.
Az Egyensúly Intézet és a Magyar Közgazdasági Társaság szakértői a pedagógusképzés korszerűsítésében látják a problémák megoldásának kulcsát, ami nyilvánvalóan kevés a valódi változáshoz, hiszen azzal még nem csökkennek a diákok terhei, nem változik a tartalom elavultsága, stb.
A felsorolt szereplők oktatási – és egyéb vonatkozású – elképzeléseiről a szélesebb közvélemény számára kevés érdemi információ lát napvilágot, nem nagyon igyekeznek, hogy a részletesen a társadalom elé tárják azokat, talán azért, mert maguk is látják hiányosságaikat.
Elvben ez nem lenne annyira vészes, mert több – elismert szakértőket soraiban tudó – szervezet (Tanítanék, Civil Közoktatási Platform – CKP) konkrétan az oktatás, főleg a közoktatás megújítását tűzte ki céljául, mellettük a pedagógus szakszervezetek, s pár neves oktatáskutató is foglalkozik a kérdéssel (Lannert Judit, Radó Péter). Azonban ők sem tudnak felmutatni a korszerű közoktatás megteremtését célzó átfogó megoldást, ahogy az a nemrég nyilvánosságra került elképzeléseikből kiderül. Ezek lazán összefüggő javaslatok gyűjteményei, célokat, elvárásokat fogalmaznak meg az elérésüket biztosító megoldások felvázolása nélkül. A pontok nem állnak össze megvalósítható tervvé, aminek birtokában el lehetne kezdeni, és véghez lehetne vinni a korszerűsítést. A javaslatcsomagok összeállítói ezt nem tartják feladatuknak, nincsenek is felkészülve ilyesmire. Az új, feltehetően Tisza-kormánytól várják, hogy kidolgozzon egy konkrét reformtervet, majd megvitassa velük, aminek megtörténte a párt eddig nyilvánosságra került elképzelései alapján erősen kérdéses.
A CKP, a Tanítanék, s a velük együttműködő Oktatói Hálózat (OHA) stratégiája két, általuk használt szlogennel foglalható össze. Az egyik a „Semmit rólunk, nélkülünk!” jelmondat. Ennek szellemében az oktatás rendbetételének technikai lebonyolítására a CKP háromlépcsős menetrendet dolgozott ki, amelynek maradéktalan megvalósulását illetően komoly kétségek merülnek fel, tekintve, hogy eddig nem került sor kapcsolatfelvételre a két fél – a szervezet és a Tisza – között. Egyedül az első lépcsőben szereplő, a 2010 előtti állapotok visszaállítását szolgáló intézkedések meghozása tűnik reális elvárásnak, mivel az szerepel a párt programjában.
A terv másik pontja alapján az új kormánynak létre kell hoznia az országos oktatáspolitikai egyeztetési és konzultációs mechanizmus rendszerét és működtetnie kell azt. Keretében alkotható meg gondos szakértői tervezés és minden érdekelt szereplővel folytatott intenzív konzultáció, illetve a velük kötött megállapodás révén egy hosszú távú, az oktatás és képzés mind a négy területére kiterjedő oktatásfejlesztési stratégia a ciklus második évének végére. Adottnak feltételezve a Tisza-kormány pozitív hozzáállását, ez az optimistán megjelölt határidő két okból is nehezen tartható. Az egyik, hogy nyoma sincs olyan elképzelésnek – legalábbis az eddig említett szereplők részéről –, amely alapján megindulhatna a gondos szakértői tervezés.
Fotó: Depositphotos
A másik ok, hogy a CKP hangadóinak vélekedése szerint az oktatáspolitikai döntések csak akkor állják meg a helyüket a gyakorlatban is, ha kidolgozásukban részt vesznek minél nagyobb számban az érintetteket – tanárokat, szülőket, diákokat – képviselő szakmai és civil szervezetek, a szakszervezetek, az oktatáspolitikusok, a pártok, aminek realizálása időigényes feladat.
Az elképzelés roppant demokratikusnak tűnik, hiszen látszólag a szubszidiaritás elvét követi, amely érvényesülése a demokrácia fontos építőköve. E szerint minden döntést azon a szinten kell meghozni és végrehajtani, amely a lehető legalacsonyabb, és ahol egyben a lehető legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek. Ez nem jelenti azt, hogy minden döntést helyi szinten kell meghozni, ha ugyanis magasabb szinten értenek hozzá a leginkább és lehet a lehető leghatékonyabban meghozni, illetve végrehajtani, akkor az azon a szinten történő döntéshozatal, illetve végrehajtás felel meg a szubszidiaritás elvének.
A kérdés az, hogy kompetens-e oktatásstratégiai kérdésekben minden érintett? 2010 előtt a szakminisztérium munkáját segítő Közoktatás-politikai Tanácsnak 33 tagja volt pedagógus szakmai szervezetek, pedagógus szakszervezetek, szülői szervezetek, diákszervezetek, helyi és kisebbségi önkormányzatok, nem állami és önkormányzati iskolafenntartók, valamint az oktatásban érdekelt tárcák képviseletében. Emellett volt Közoktatási érdekegyeztető tanács, Országos Diákjogi Tanács, Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács, és még „mittudomén”, hogy mi. Született valami előremutató intézkedés a közoktatás korszerűsítése érdekében? Nem, ahogy az a Zöld könyv már említett helyzetértékeléséből is kiderül. De volt olyan is, hogy VII. Nevelésügyi Kongresszus, amelyet létrehozói mérföldkőnek szántak a hazai oktatásügy történetében. Mára emléke sem maradt, pedig pedagógustársadalom „krémje” vett részt rajta, olyanok, akiket kétséget kizáróan hozzáértőknek tart a közvélemény.
Vagy vizsgáljuk meg más szempontból a kérdést! A korszerű oktatásnak két kritériuma van, a korszerű tartalom és a személyre szabott képzés. Tudják az érintettek, vagy az őket képviselő szervezetek, hogyan kéne kinéznie a korszerű tartalomnak? Hogy tudnák, amikor az erre leginkább hivatott szakértők se tudják! Az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottsága által a 2022-es választások előtt 100 pont címmel kiadott anyagban – amely a CKP mostani javaslatainak is az alapja – ez olvasható: „Jórészt nem azonosítottuk még azokat az ismeretrendszereket, készségeket, képességeket és attitűdöket (kompetenciákat), amelyekkel a globalizált világ polgárainak feltétlenül rendelkezniük kell.” Pedig az egykori testület relatív hozzáértése kétségbevonhatatlan, hiszen abban mindenki részt vett ellenzéki oldalról, aki számít.
A Civil Közoktatási Platform másik szlogenje így szól: „Vissza a gyökerekhez, majd előre a jövőbe!” A mondat második fele némi változást mutat a CKP eddigi felfogásához képest, tíz évig ugyanis csak az első iránymutatását követték. A szervezet hangadói – talán a Vissza a jövőbe filmek nyomán – a Fidesz-kormány hatalomra jutásának időpontját valamiféle alternatív valóság kezdetének látják, amiből csak úgy lehet kikeveredni és a helyes útra térni, ha visszaállítják a korábbi állapotokat. A CKP és társszervezetei ezen stratégiája totálisan elhibázottnak bizonyult. Tíz év alatt – ha azt tekintették volna elsődlegesnek – lett volna idejük egy átfogó, konkrét, helytálló közoktatási reformterv kidolgozására, széles körű megismertetésére, s – ha a regnáló kormányt nem is – az ellenzéki pártokat meg lehetett volna győzni megvalósításának szükségességéről, és a társadalom támogatását is elnyerhették volna ehhez. Mindezek jó alapot nyújtottak volna az új Tisza-kormánnyal történő megegyezéshez, s annak megtörténte után a reform elindításához. Ez a lehetőség elszállt.
Borítékolható, hogy a Tisza Párt programjában szereplő intézkedéseknek a végrehajtásával nyugvópontra jut a közoktatás ügye, mindenki – a kormány, a társadalom, sőt a pedagógusok is – meg lesz elégedve, s az átfogó reform kérdése hosszú időre lekerül a napirendről. De ha nem így lenne – ami kizárható –, akkor is ott a másik akadály, hogy a kormányrudat átvevő Tisza Pártnak, a szakmai szervezeteknek, szakértőknek nincs megfelelő elképzelésük a korszerűsítés mikéntjére. Többségük az idejétmúlt 8+4-es szerkezet megtartásával képzeli el a közoktatás jövőjét, a tartalom megújítására pedig egyiknek sincs helyes megoldása. Azokat a paneleket ismételgetik e témában, amik már régóta közszájon forognak itthon és a nagyvilágban is, vagyis a hangsúlyt a matematika, a természettudományok oktatására, a szövegértés, a digitális és angol nyelvi kompetenciák fejlesztésére helyeznék (ami tulajdonképp jó ideje történik is), s ezt a munkaerőpiac igényeivel indokolják. Nem tudnak mit kezdeni az adaptív készségek, képességek – gondolkozás, kreativitás, vállalkozószellem, problémamegoldó képesség, alkalmazkodó, kommunikációs, kollaborációs képesség – fejlesztésével, aminek megoldása pedig nélkülözhetetlen feltétele a fenntartható gazdasági fejlődést biztosítani tudó erős feltalálói-vállalkozói réteg megteremtésének. A korábbi gyakorlatot folytatva rábíznák a feladatot a pedagógusokra, ami eddig sem jött be.
A leírtakból az következik, hogy beláthatatlan ideig nem fog elkezdődni a közoktatás megújítása. Ez nemcsak azt jelenti, hogy addig együtt kell élnünk a problémáival, hanem azt is, hogy a körülményeink érdemi, folyamatos javulását, végső soron a felzárkózást lehetővé tevő fenntartható fejlődés megvalósulása álom marad.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
