1p

Varju László fölényesen vezet az újpesti időközi választáson. A szavazást lemondása miatt kellett kiírni.

Az újpesti időközi országgyűlési választáson Varju László, a Demokratikus Koalíció jelöltje nagy fölénnyel vezet. A szavazatok 97,2 százalékának feldolgozottságánál 52 százalékot szerzett, míg a Fidesz jelöltje, Renge Zsolt 34 százalékon áll. Varju ezzel harmadszor is nyerhet egyéniben a körzetben.

A választás alacsony részvétel mellett zajlott: 18 óra 30 percig, az urnazárás előtti fél órában a választásra jogosultak kevesebb mint 32 százaléka adta le szavazatát.

A választást azért kellett kiírni, mert Varju László lemondott képviselői mandátumáról. Erre azt követően került sor, hogy a Kúria jogerősen pénzbüntetésre ítélte őt a 2018-as MTVA-székházban történtek miatt. Mivel fennállt annak a veszélye, hogy a kormánypárti többség emiatt kimondja az összeférhetetlenségét, Varju a lemondás mellett döntött, megelőzve ezzel, hogy a parlamenti döntés nyomán veszítse el mandátumát.

A Fidesz Renge Zsoltot, a Fidelitas budapesti elnökét indította, a Tisza nem állt startvonalhoz. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!