3p

A MÁV-nál eltörölték a home office-t, most azonban meghátráltak.

Frissítés – reagált az ÉKM

A minisztérium közleményben reagált az értesülésre, ahogy azt a szerkesztőségünknek is megküldött közleményben írták:

Az állítás egyik eleme sem igaz. Sem tömeges felmondásra, sem meghátrálásra, sem a home office újbóli engedelyézesére nem került sor MÁV-csoportnál. Továbbra is általános tiltás van érvényben az otthoni munkavégzést illetően.

Az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) nevében Lázár János arra utasította a MÁV-csoport vezetését, hogy a munkavállalók számára sem most, sem a jövőben nem engedélyezhető a home office, azaz otthoni munkavégzés.

A tavalyi szigorítás hatására minimális, az előző évek fluktuációját nem módosító arányban, összesen 85-en távoztak a közlekedési vállalattól. A tulajdonosi döntéssel Magyarország egyik legszigorúbb home office szabályozását alkotta meg a vállalatcsoport.

Az általános tiltás alól kizárólag Dányi Gábor, a HR területért is felelős pénzügyi vezérigazgatóhelyettes egyedi döntése esetén adható mentesség, elsősorban a 8 éven aluli gyermeket nevelők, az Munka törvénykönyve 294. § (1) bekezdés n) pont szerinti gondozást végző munkavállalók, valamint a különös méltánylást érdemlő élethelyzetben lévő munkavállalók számára. Ilyen döntésre eddig egyetlen alkalommal sem került sor.

Túl sok felmondás? 

Bő fél év után ismét bevezetik az otthoni munkavégzést a MÁV-Volán-csoport munkavállalóinak – értesült a Pénzcentrum. A portál információi szerint a home office eltörlése miatt annyira sokan mondtak fel a cégcsoportnál, hogy nem volt más választása az üzemeltetői jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztériumnak.

A cikk szerint munkavállalói nyomásra döntött így a cégcsoport, ezt a Korrekt Vasutas Szakszervezet (KVSZ) sikerként értékelte a home office visszavezetését, azonban a dolgozók megítélése szerint meglehetősen szigorú keretek közé szorították azt.

Lázár János hadat üzent a távmunkának, most meghátrált
Lázár János hadat üzent a távmunkának, most meghátrált
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egyebek mellett elsősorban csak a nyolc éven aluli gyerekeket nevelő munkavállalók kérhetnek heti 2 nap home office munkavégzést, míg a különös méltánylást érdemlő élethelyzetben lévő munkavállalók esetében hetente legfeljebb egy napra – kivételes esetben ezt meghaladó mértékben –, legfeljebb három hónap időtartamra engedélyezhetik ezt. Míg az indoklás szerint „a MÁV-csoport munkaerő bevonzó-, és megtartó képességének fenntartása érdekében, azon szellemi munkakörök esetén, ahol a végzett munka mennyisége objektív módon mérhető és/vagy ügyeleti jellegű, akkor az alábbi feltételek együttes megléte esetén engedélyezhető a távolról végzett munka:

  • a munkavállaló kezdeményezésére létrejön a munkaszerződésének olyan módosítása, melyet követően a munkabére (az Mt. 137. §-a alapján) a korábbi alapbérének 80 százalékát kitevő időbér és a korábbi alapbérének 20 százalékát kitevő teljesítménybér összekapcsolásából áll;
  • a munkáltatói jogkörgyakorló meghatározza az adott hónapban ellátandó, teljesítményhez kötődő feladatokat és azt írásban átadja a munkavállaló részére;
  • hetente legfeljebb két munkanap távolról végzett munka biztosítható.

Az építési és közlekedési miniszter még tavaly határozott arról, hogy 2024. július 1-től nem lehet otthonról dolgozni a cégcsoport munkavállalóinak, ezzel kapcsolatban már akkor sok szakértő jelezte, hogy az intézkedés miatt tömeges felmondások indulhatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!