1p

A Fidesz emblematikus alakja törvényt sértett.

A Budapest XXI. kerületi Helyi Választási Bizottság döntése szerint Németh Szilárd megtévesztette a csepelieket, amikor azt állította, hogy a csepeli Szent Imre téren épülő új park kormányzati pénzből készül - írja a Csepel.info.

A cikk szerint a Fidesz alelnöke az elmúlt napokban több helyen állította, hogy az önkormányzat csak kormányzati forrásból tud fejleszteni, és azt a pénzt is ő szerezte a kerületnek. Állítása szerint ez így történt a Szent Imre téri park esetében is, amit még át sem adott az önkormányzat. Csakhogy ezek az állítások – ahogy a Választási Bizottság is megállapította – egyáltalán nem igazak. Németh Szilárd ezzel megtévesztette a választókat.

A csepeli önkormányzat fejlesztéseinek többsége saját erős, kormányzati pénzt elsősorban útépítésekre, egészségügyi fejlesztésekre és az energiakrízis kivédésére kapott a kerület. A Csepelt érintő kormányzati támogatásokra hosszú ideje Németh Szilárdnak nem volt pozitív befolyása. A Csepel.info úgy tudja, hogy a rezsibiztos inkább visszafogni, megszüntetni próbálta a Csepelre kerülő kormányzati támogatásokat, ezt azonban nem tudta elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!