2p

Benyújtotta lemondását a Legfőbb Ügyészségnek Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője – közölte a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint Fürcht Pál a június 8-án benyújtott lemondását elsődlegesen az úgynevezett aranykonvojügyben a közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta.

Ahogy a közleményben írják, az ukrán pénzszállítók elfogása kapcsán a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás.

Ezen ügyben egyes nyomozástaktikai kérdésekben – bizonyos nyomozati cselekmények és a gyanúsítottként potenciálisan szóba jöhető személyek kihallgatásának sorrendje miatt – szakmai vita alakult ki a KNYF és a szakfőosztály vezetője között.

Fürcht Pál távozik
Fürcht Pál távozik
Fotó: Facebook / Magyarország Ügyészsége

A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta.

A konfliktushelyzet feloldásaként Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – az illetékes szakfőosztály vezetőjének javaslatára, az elfogultság látszatát is kerülendő, az említett és egy további ügyben – a Legfőbb Ügyészség másik szakmai szervezeti egységét jelölte ki a nyomozás további felügyeletére – írták a közleményben.

Hozzátették: a legfőbb ügyész többször kinyilvánította és írásos utasításba is adta, hogy a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint. A kérdéses nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani.

A közlemény szerint Fürcht Pál főügyész vezetői beosztásáról való lemondása egyoldalú nyilatkozat, amely a vonatkozó jogszabály alapján hat hónapon belül lép hatályba. A főügyésznek a nyomozásfelügyeleti területen egy legfőbb ügyészségi ügyészi álláshelyet ajánlottak fel.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!