2p

Hétfőre és keddre otthoni munkavégzést rendelt el a kormány. A magáncégeket pedig arra kérte, hogy ahol lehetséges, szintén tegyék meg ugyanezt. Ha pedig muszáj dolgozni a hőségben, akkor gondoskodjanak a védőitalokról, illetve pihenőidőről, klimatizált körülmények között. Beszélt a rendkívüli költségvetési állapotokról is.

A hét első két napja minden idők egyik legforróbb napja lesz az országban, a kormányfő ezért nemzeti összefogást vár el mindenkitől. A kültéri munkavégzések elhalasztását, átümezését is kérte Magyar Péter, ami praktikusan a mezőgazdasági munkák, illetve az építőipari munkák ideiglenes elhalasztását is jelentheti.

Kérte a miniszterelnök az éttermeket, hogy egy-egy pohár vizet, illetve mosdóhasználatot biztosítsanak az arra rászorulóknak. A következő 2 napra minden templom és közintézmény megnyitását is kérte Magyar Péter, a rendkívüli hőségre való tekintettel. 

A hétvégi informális kormányülésről is beszámolt. A gazdaság újraindítását, a nagyobb beruházások állását, és a közmédia helyzetét tekintették át. Szóba kerültek költségvetési és külpolitikai feladatok is.

„A magyar költségvetést drámai helyzetben találtuk a kormányzati átadás-átvétel után. Egészen sokkoló az a felelőletlenség, ahogy az előző kormány a magyar emberek pénzével bánt. Köszönö viszonyban sincsenek azok a hiányszámok, amelyeket az Orbán-kormány mondott, vagy, amelyeket a hivatalos dokumentokban leírt. Előbb 3,7, majd 5 százalékos költségvetési hiányt hazudtak. A saját apparátusunk már 6,8 százalékos hiányt számolt ki, az átvilágítások után pedig, ha nem hoznánk haza az uniós pénzeket, az idei hiány 8 százalékra emelkedne. Ezekkel a forrásokkal is 7 százalék körül lehet majd a deficit” – sorolta a költségvetés nehéz fejleményeit Magyar Péter miniszterelnök.

Lázár János közlekedési és beruházási miniszter „örökségét” emelte még ki Magyar Péter. Elmondása szerint 91 híd van kritikus állapotban, 

Itt nézhető meg a teljes videó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!