4p

A kormányfő napirend előtt szólalt fel.

Elkezdtük helyreállítani a békét, a normális hétköznapokat és az emberséget, amire olyan nagy szüksége volt és van ennek az országnak – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök kedden napirend előtt az Országgyűlésben. A nap folyamán tárgyalandó két törvényjavaslatról szólva a kormányfő hangsúlyozta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek megszüntetése szerepel a törvényhozás napirendjén, „a magyar történelem egyik legszebb szavát bitorolta a nevében”.

A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról és a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról szóló előterjesztés kapcsán azt emelte ki, hogy az elmúlt években rémisztőnek beállított ellenségek, egyre elborzasztóbb fenyegetések lepték el az online és a köztereket, felbecsülhetetlen anyagi, erkölcsi, lelki kárt okozva a nemzetnek.

Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt – értékelt Magyar Péter. A törvényhozás egy hónappal korábbi megalakulására utalva kijelentette, „közösen vettünk egy nagy levegőt és az egész ország fellélegzett aznap”, aminek egy egyre kisebb és magába forduló, bukott hatalmi elittől eltekintve mindenki érti a jelentőségét.


Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt a jogállamrombolás „egyik legfontosabb ékkövének” nevezte, és kijelentette, büszkének kell lennünk e hivatal megszüntetésére, amelynek a magyar közélet fölé magasodva nem volt semmi köze a szuverenitáshoz, és amely „intellektuális teljesítménye kizárólag a negatív tartományban értelmezhető”, hiszen csak arra volt képes, hogy magyar állampolgárokat fenyegessen az adóforintokból.

Magyar Péter kiemelte: amikor a hivatalnak elő lehetett volna állnia a leleplezésekkel, szó sem esett a külügyi tárca adatbázisaiba bejutó orosz hackerekről, kínai kapcsolatokról, letelepedési kötvényekről. csádi misszióról, a „Magyarországon bujkáló külföldi bűnöző politikusokról”, nemzetközi befolyásolási műveletekről, csak arról. hogy a kormány megtalálta ellenségeit, „akikre a hivatalt rá lehetett uszítani”.

A kormányfő azt mondta, olyan szerkesztőségekben és civil szervezetekben találták meg a célpontot, amelyek többsége ideológiailag távol áll az ő gondolkodásától, de elvárja, hogy szabadon és félelemmentesen fogalmazhassanak meg kritikát kormányával szemben. Egy szabad Magyarországon nincs helye olyan állami intézménynek, amely a mindenkori hatalom bírálatát szuverenitási kockázatként kezeli, és amely közpénzmilliárdokat költ arra, hogy listázza, melyik magyar állampolgár kritikája legitim, és melyiké nemzetbiztonsági kockázat szerintük – fogalmazott.

A politikai reklámokkal kapcsolatos korlátozásról szólva Magyar Péter úgy nyilatkozott: az előző kormányzat megpróbálta az egész országot saját politikai propagandájának díszletévé tenni, „minden mennyiségben és változatban” körülvéve minket rémisztőnek beállított ellenségekkel, egyre elborzasztóbb fenyegetésekkel. Mint mondta, ezek a hirdetések a gyerekeknek azt tanították meg, hogy „természetes félni”, „természetes gyűlölni”, fiatalok milliói nőttek fel egy olyan országban, ahol a politika azt üzente, hogy „mindig van, akitől félni kell, és akit hibáztatni kell”.

Ezzel szemben a Tisza Párt olyan jogszabályjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely kimondja, hogy a politikai reklám nem sértheti az emberi méltóságot, nem bélyegezhet meg közösségeket, nem építhet kollektív bűnösségre és nem hozhat létre gyűlöletkeltésre alkalmas társadalmi ellenségképet – hangoztatta Magyar Péter. Kijelentette, a politika feladata képviselni, vitázni, érvelni, meggyőzni, így tilos a politikusnak embereket kártevőként, ellenségként, veszélyként bemutatni saját hazájukban. A törvény nem a vélemény korlátozásáról szól, mert a kormányoldal célja garantálni, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a kormányról, az ellenzékről, a politikáról, a közéletről – tette hozzá a miniszterelnök.

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta a miniszterelnöknek: az elmúlt 16 évben biztos, hogy mindenféle területen sérült a demokrácia, de nagyon úgy tűnik, hogy az új kormány sem csinál különbet vagy mást, „totális diktatúrát kezdenek kiépíteni”.

Hangsúlyozta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése támogatandó, ugyanis nem látta el a feladatát. Magyarország szuverenitása valóban veszélyben van, de teljesen felesleges sok pénzből fenntartani egy olyan hivatalt, amely „sóhivatalként működik”, hiszen nem tudott rávilágítani arra, hogy Magyarországon valójában milyen beavatkozások voltak a választások során vagy az elmúlt évben – vélekedett.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!