2p

Rendszerváltó tagság kezdőtől a haladóig.

Magyar Péter június elején jelentette be, hogy úgynevezett rendszerváltó tagságot vezetnek be. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy aki szeretné, havi rendszerességgel támogassa a párt működését.

Alap (3000 Ft), Kiemelt (5000 Ft) és Prémium (10000 Ft), valamint Egyéni szintű kártyákat árulnak, ezek megváltása után lehet a szinteken egyre feljebb lépni, a kezdőtől (0-5 hónap), a hatodik szintig (24 hónap felett). Ezeknek is van fantázianeve. A kezdő a piros, e szerint a tagkártya tulajdonosa még csak „rálépett az útra, ami a változáshoz, és egy élhetőbb országhoz vezet”, míg a platina szintű tag már „igazi rendszerváltó, aki a végsőkig kitart az elhatározása mellett, az elkötelezettség megtestesítője, aki minden akadályt leküzd, hogy elérje a kitűzött célokat”.

Magyar Péter ezek közül Egyéni szintű kártyát vásárolt, ami havi százezer forintos hozzájárulást jelent. „Mindenkinek köszönjük a legkisebb segítséget is! Fontos, hogy ez egy lehetőség. Az fizessen elő a rendszerváltó kártyára, vagy utaljon bármekkora összeget, akinek erre módja van. Szombaton igyekszem felvázolni, hogy körülbelül milyen anyagi forrásokra lesz szükség az országgyűlési választáson” – írta Magyar kommentárban az alá a kép alá, amelyen az összeg szerepel - írta a hvg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!