2p

Vizesedő falak ellen tisztasági festéssel védekezne a hazai gyermekvédelem, de csak az alapanyagra kaptak pénzt. Magyar Péter most egy soproni gyermekotthon állapotát mutatta meg.

Tizenkilenc, 3 és 16 és közötti gyermek él abban a soproni gyermekotthonban, amiről Magyar Péter posztolt szombat délelőtt:

„Vizes, koszos falak, omló vakolat. Ilyen körülmények között dolgoznak az intézmény munkatársai és élnek a gyerekek”

– írja az ellenzéki politikus, aki megjegyezte, bár a tisztasági festéshez, mely a vizesedés ellen semmit nem ér, kaptak pénzt alapanyagra, de festőket már a civilek szerveztek.

A Tisza Párt vezetője arról is beszámol a bejegyzésben, hogy az egyik részleget bezáratták a nevelőhiány miatt, de többi soproni és környéki intézményből is folyamatosak az áthelyezések a szakemberhiány miatt. A felügyelők nettó fizetése ugyanis havi 240 ezer forint.

Magyar szerint országos és általános tendencia a gyermekvédelemben élő kamaszgyermekeknél a mindennapi alkohol- és drogfogyasztás. Hozzáteszi, sok magatartászavarral küzdő (plusz drog vagy alkohol hatása alatt álló) gyermek részéről rengeteg a verbális és fizikai agresszió a felnőtt dolgozókkal és egymással szemben. Rengeteg gyermek kimarad az iskolából. Az intézmény dolgozói egyéni és rendszer szinten is eszköztelenek – zárul Magyar Péter posztja.

A Tisza Párt vezetője most a gyermekvédelmi intézmények állapotát méri fel
A Tisza Párt vezetője most a gyermekvédelmi intézmények állapotát méri fel
Fotó: Facebook / Magyar Péter

Magyar Péter a héten egy pécsi gyermekotthon előtt került emlékezetes szóváltásba Menczer Tamással, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, korábbi államtitkárral. A kormányzat egy péntek esti kormányhatározatban összesen csaknem 180 milliárd forint átcsoportosításáról döntött, ebből 3 milliárd a gyermekvédelemre megy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!