1p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 3-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

Az OLAF vizsgálatot indított.

Két héttel azután, hogy Molnár Csaba, a DK EP-képviselője feljelentette Orbánékat az Európai Unió csalásellenes hivatalánál, a hivatal vizsgálatot indított – derült ki a párt közleményéből, amely „Lázár és Orbán kastélymutyijának” nevezte azt.

Augusztus végén első nyolc kastély megpályáztatásával megkezdődött az építési és közlekedési miniszter egyik kedves területének számító kastélytörvény végrehajtása, amelynek értelmében állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok, kertek, illetve az ezekhez tartozó ingóságok tulajdonjoga ingyen átruházható lesz – emlékeztet a Magyar Narancs. A próbaévben nyolc nemrég felújított kastélyra írtak ki pályázatot, melyeket közel 22 milliárd forintból újítottak fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!