2p

Tombol a nyár, de a beígért egyenruhásoknak semmi nyoma.

A Népszava emlékeztetett arra, hogy jókora visszhangot és diplomáciai vitát váltott ki még tavasszal az, hogy kiderült: a Pintér Sándor belügyminiszter és Vang Hsziahong kínai közbiztonsági miniszter közötti megállapodás nyomán távol-keleti járőrök érkezhetnek Magyarországra.

A Belügyminisztérium akkor azt közölte, hogy a mind több kínai turista miatt a fővárosban, valamint több, idegforgalmi szempontól frekventált településen vethetik be a kínai rendőröket. A távol-keleti egyenruhások magyar járőrökkel együtt szolgálhatnak, önálló intézkedési joguk nem lesz, gyakorlatilag tolmács szerepét tölthetik be.

Nem járőröznek kínai rendőrök
Nem járőröznek kínai rendőrök
Fotó: Depositphotos

Nos, a nyár itt van, a kínai rendőröknek azonban semmi nyoma. A portál megkereste a tárcát, azonban a kapott válaszban csak arra emlékeztették őket, hogy a magyar belügyminiszter és kínai partnere közötti megállapodás csak „az elvi lehetőségét teremti meg annak”, hogy elindulhasson az együttműködés. A Népszava rendőrségi, szakszervezeti forrásai sem tudnak arról, hogy már idén nyáron érkeztek volna kínai kollégáik magyar járőrszolgálatra.

A portál információi szerint ugyanakkor könnyen lehet, hogy a Pekinggel kötött megállapodás diplomáciai visszhangjai miatt nem siettetik a közös szolgálat indítását, még áprilisban az Európai Parlament vitanapot tartott az ügyben „kínai rendőri tevékenység Európában” címmel. Az Egyesült Államok Kongresszuságban is terítékre került a téma, itt azt vélelmezték: a magyar-kínai megállapodás arra teremt lehetőséget, hogy „Kína behatoljon egy Nato-szövetséges biztonsági szolgálataiba.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!