Jelentős összeget, több mint 92 milliárd forintot szedne be májusban a kormány az önkormányzatoktól a helyi iparűzési adó többletére kivetett százszázalékos „plusz adóval” – írja az Economx.hu egy olyan rendelettervezet alapján, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Nagy Márton miniszter aláírásával bocsátott társadalmi egyeztetésre.
A cikk szerint a rendelet mellékletében szereplő lista alapján a 3155 magyarországi önkormányzat közül 854 települést érint az új kötelezettség, de nem mindegyiknek keletkezik tényleges befizetési kötelezettsége. Az eltérés igen jelentős lehet: Budapestnek például 3,7 milliárdot kellene befizetnie, Tarnabodnak viszont mindössze 55 ezer forintot.
Fotó: Depositphotos
A portál kiemelte, a mostani elvonás a Navracsics Tibor által már tavaly ősszel bejelentett Versenyképes Járások Program része. Ennek lényege, hogy a 2024-hez képest keletkező hipa-többletet idén 100 százalékos állami elvonás terheli. A befolyó pénz egy központi alapba kerül, amelyből járásonként újraosztva, elvben akár a befizető önkormányzatok is visszakaphatnak valamennyit a saját pénzükből.
A cikk szerint Szegednek például 588 millió forintot kell befizetnie, a város polgármestere, Botka László ezért egyeztetést kezdeményezett Navracsics Tiborral a döntésről. Az egyeztetésen ott lesz Papp László, Debrecen fideszes polgármestere is, a városvezetés ugyanis itt sem elégedett a kirótt terhekkel, Debrecent 655 millió forinttal sarcolnák meg.