3p

Beszóltam a Facebookon című rovatunkban a hét legérdekesebb, legtöbb vitát vagy érzelmet kiváltói kommentjeiből szemezgetünk.

Ezen a héten ez a cikkünk váltotta ki a legtöbb megszólalást:

„De a dollárral és a svájci frank szemben is romlott a hazai fizetőeszköz”

Nézzük, mit szóltak ehhez olvasóink:

Attila szerint:

„Sikerült. Ez a kormányzás hibája, A háborúban álló Ukrajnában nem volt akkora infláció, mint nálunk. Sok probléma adódik, mikor a magukat mindentudóknak tartók beavatkoznak a piaci folyamatokba, ekkora újraelosztás megágyazott a korrupciónak. A közszférában nincsenek igazán viszonyítási alapok, a közpénzből élők nincsenek valódi versenyhelyzetben, vagy csak ritkán, A politikusok azt tudják mondani, hogy extraprofit, nyerészkedés a piaci gazdasági szereplőkre, az önerőből érvényesülőkre, akik eltartják őket. De azt nem tudják mondani, hogy extra fizetés a saját munkájukért, ami olyan sokszor láthatóan nem eredményes. A belengetett minimálbér és átlagbér összege mögött nem láthatók a valódi gazdasági fellendülés jelei, így csak tovább fokozza az újraelosztást, ami pedig az inflációt”.

István véleménye:

„Lesz az még 500 sőt még több is 2026-ig! A font már most közel 500!”

Vera:

„Ha egy gazdaság jól működik ...”

 

Úgy tűnik, nincsenek odáig az emberek a forint romlásától
Úgy tűnik, nincsenek odáig az emberek a forint romlásától
Fotó: Depositphotos

István így gondolja:

„Mesterséges nyomás! A semmit nem érő pénzek, haldokló gazdaság mellett emelkedik? Az arany fedezettel, jó gazdasági mutatóval rendelkező államok pénze csökken? Nem érdekes?”

Zsolt válasza István fenti megjegyzéséhez:

„Az az érdekes, hogy a forint a román lejhez, a cseh koronához, a lengyel zlotyihoz, a bolgár levához, a szerb dínárhoz, az ukrán hrivnyához és az orosz rubelhez képest is gyengül”.

Annamária így látja:

„Mert hasít a gazdaságunk! Vagy nem?”

György:

„Nagy segítség ez a (külföldi) családoknak…”

Ibolya:

.„Addig fog gyengülni, amíg bűnözők vannak hatalmon. Amíg a nép tűri, addig romoljon is, mert   ezt is érdemli”.

Ferenc szerint:

„Eközben azt hazudják, száguld az ingatlanpiac... Ja persze, a külföldiek ismét olcsóbban jutnak magyar lakásokhoz, magyaroknak nem lesz semmi... Mert a Fidesz kormány 1 hét alatt közel 5 százalékot gyengített a forinton”.

Zsolt hozzászólása:

„És még mindig van olyan f**z, aki ezekre szavaz...”

Attila így látja:

„Nem csak azért gyengül, hanem a biztonságosabb munkahelyek, a közpénzből élők nagy aránya miatt is”.

Aki pedig ennél is több véleményre kíváncsi, kérjük, lájkolja az Mfor Facebook-oldalát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!