4p

Összesen legalább 34 törvényjavaslat elfogadását tervezi a kormányzat a parlament tavaszi ülésszakán. Kiderül, ki fogja felügyelni a mesterséges intelligencia tevékenységét, átalakítják a jogi személyek nyilvántartásának most még a bíróságok hatáskörébe tartozó rendszerét, és visszatérnek ahhoz a gyakorlathoz, hogy a következő évi büdzsét a Tisztelt Ház már tavasszal megtárgyalja.

Tíz nagy, tizenkilenc közepes és négy kis terjedelmű törvényjavaslat elfogadására készül az Országgyűlés a 2025-ös év tavaszi ülésszakában – derül ki a parlament holnapjára feltöltött törvényalkotási programból. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett dokumentumból kiderül,

a kabinet vissza kíván térni ahhoz a sokat kritizált gyakorlathoz, hogy a következő évi költségvetést már az előző év tavaszán átnyomja a törvénygyáron.

Ismert, a kormányzat az idei évi büdzsé benyújtását azzal az indokolással hozta át az őszi ülésszakra, hogy a benyújtással meg kívánja várni az amerikai elnökválasztás eredményét. Ám kiderült, arra már a november 5-i eredmények előtt áldását adta a kabinet.

A 2026-os költségvetéshez kapcsolódóan szintén nagy terjedelmű törvényjavaslat lesz a jövő évi adócsomag is, mely az egyes európai uniós jogharmonizációs kötelezettségekből eredő módosítások jogrendbe iktatását, az adótörvények és a vámtörvény alkalmazása során szerzett tapasztalatok alapján szükséges pontosító rendelkezéseket fogja tartalmazni. Szintén a büdzséhez szorosan fog kapcsolódni az azt megalapozó, közepes terjedelmű törvényjavaslat. Ezeket a tervek szerint a kabinet májusban nyújtaná be, a Ház pedig júniusban adhatná áldását rájuk.

A 2026-os büdzsét már Nagy Márton csúcsminiszterként fogja benyújtani
A 2026-os büdzsét már Nagy Márton csúcsminiszterként fogja benyújtani
Fotó: Facebook / Magyarország Kormánya

Radikális átalakításra készül a kormányzat cégek nyilvántartásával kapcsolatban is: a dokumentum tanúsága szerint

bírósági nyilvántartás-vezetés helyett hatósági nyilvántartást és regisztratív bejegyzést előíró törvényre van szükség a jogi személyek esetében.

Két nagy terjedelmű törvénycsomag ennek a nyilvántartásnak, valamint a bírósági nemperes jogkörben maradó törvényességi felügyeletnek, illetve peres és nemperes eljárásoknak a szabályait fektetné le.

Új törvény készül az erdőbirtokossági társulatokról, valamint a hadtörténeti és régészeti örökségről, melyek szintén a nagy terjedelmű joganyagok közé fognak tartozni. A különleges kötöttpályás közlekedési rendszerekről is nagy terjedelmű törvényjavaslat készül, ez teljes egészében újra fogja szabályozni a keskeny nyomközű turisztikai vasutakra és a kötélpályákra vonatkozó előírásokat.

Nagy terjedelmű csomag lesz a jogi segítségnyújtásról szóló törvény módosítása is, melynek célja, hogy a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek a leggyorsabban és a jogi problémával kapcsolatosan a legfelkészültebb jogi segítőt tudják igénybe venni. Ugyancsak nagy terjedelmű lesz az energetikai törvények, valamint a klímapolitikai törvények módosításáról szóló javaslat.

A már említett, a költségvetést megalapozó törvény mellett a közepes terjedelmű előterjesztések zömmel törvénymódosító indítványokat tartalmaznak. Új törvény születik viszont a világörökségről, ez, mint a dokumentumban olvasható, az „utóbbi években bekövetkezett változások miatt” vált szükségessé. Szintén új, közepes méretű törvényjavaslat fog születni a mesterséges intelligencia szabályozásáról szóló európai uniós rendelet végrehajtásáról, mely az e rendeletet felügyelő hazai hatóságokat jelöli ki.

Át kell ültetni a hazai jogrendbe is az uniós MI-rendeletet
Át kell ültetni a hazai jogrendbe is az uniós MI-rendeletet
Fotó: Pixabay

A kis terjedelmű, minden esetben már hatályos törvényeket módosító törvényjavaslatok között a tavasszal találkozhatunk majd olyannal, mely a nemzeti vagyonról szóló törvényt változtatná meg. Ennek lényege az lesz, hogy a vagyonkezelő szervezetek a jövőben a vagyonkezelésükben lévő vagyon használatát, hasznosítását érintő perekben eljárhatnak önállóan.

Ezeken kívül egy, már korábban benyújtott törvényjavaslat elfogadása várható, ez a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat lesz. Hogy a parlament mikor kezdi a tavaszi ülésszakot, az egyelőre nem ismert, de mivel ez utóbbi javaslat elfogadását februárra tervezik, a Ház vélhetően egy-másfél hónapon beül ismét összeül.

A honatyákat az elmúlt évi élményeikről ebben a videónkban kérdeztük:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!