1p

Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt.

Ezt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte pénteken a police-hu-n.

A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek. Az üzenetekben az elkövető bombarobbantással fenyegetőzött, és az épületek kiürítésére szólította fel az iskola vezetését.

A bejelentést követő percekben csaknem harminc rendőr kezdte meg az iskolák átvizsgálását. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak.

A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később azonosították az elkövető egyedi hálózati címét. A bejelentést követő negyedik napon gyanúsítottként hallgattak ki egy 14 éves helybéli fiút, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket.

A fiút a nyomozók őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt indult vele szemben eljárás.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!