2p

Magyar Péter tett bejelentést a hírhedt hiovatalról

Magyar Péter a Tisza párt vezetője, leendő miniszterelnök közösségi oldalán jelentkezett ismét egy bejegyzéssel. Ebben sóhivatalnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatalt (SZH), egyben bejelentette:

„Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő”  hivatalt.

A lépéssel szerinte súlyos összeget, egészen pontosan 6 milliárd forintot lehetne megtakarítani. Kommentárban pedig még annyit üzent az éppen Brüsszelben tárgyaló pártvezér, hogy


„Oszd meg, hogy Lánczi Tamáshoz is eljusson!”

 

Lánczi Tamás bejegyzése

Magyar Péter azt követően tette ki bejegyzését, hogy az általa kommentárban is megszólított Lánczi Tamás, a SZH vezetője egy szintén klözösségi felületen megjelent posztban arról írt, hogy hiába nem számol az új kormányt adó politikai eró a hivatallal, 

azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni. A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad – írta Lánczi Tamás a 24.hu szemléje alapján.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!