2p

Állítása szerint a TEK-esek szándékosan és szükségtelenül okoztak fájdalmat neki. Csőgör Pétert már korábban a Karmelitánál tartott diáktüntetés után is őrizetbe vették, ám végül elengedték.

A nemzeti ünnep alkalmából a Millenárison tartott állami megemlékezést próbálta megzavarni egy férfi 2024. október 23-án 11 óra 45 perc körül. A rendőrség azt írta, „a férfit, akinél egy tapétavágó kés is volt, kivezették a rendezvény helyszínéről, majd előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra…”. Rendzavarás és szabálysértés miatt indítottak eljárást — foglalja össze a 24.hu

Hadházy Ákos azonosította be a férfit, Csőgör Péter egykori gazdasági főnyomozót. A független képviselő közösségi oldalán megosztotta a rendőrségi dokumentumot is, amely szerint csaknem hét órán át tartották fogva, mert egy táblát tartott fel Orbán Viktor beszéde alatt, ami miatt intézkedni akartak ellene. A férfi először ellenállt. A BRFK verekedésről nem tudott. Átvizsgálása után egy nyitott állapotban lévő, 4 centi hosszú pengéjű sniccert találtak nála. Elmondása szerint arra azért volt szüksége, mert a táblát eredetileg letakarta egy másik felirattal, amit csak később vágott le — teszi hozzá a lap.

Csőgör Péter szerint a TEK-esek szándékosan és szükségtelenül okoztak fájdalmat neki, ami bűntett, bántalmazás hivatalos eljárásban.

Hadházy Ákos érti az elkeseredettséget

„Csőgör Péter amúgy nem véletlenül olyan elkeserdett, hogy meg szerette volna mutatni ezt a táblát a miniszterelnök úrnak. Gazdasági főnyomozóként és triatlonista sportolóként szerencsétlenségére a sport szövetség felügyelőbizottságába választották, ahol számos, nagyon furcsa, a vezetőkhöz közhető szerződést tett, ami miatt feljelentést tett (és amiben nyomozás is indult). Erről azonban tájékoztatta a szövetség tagjait, amire a kamu céghálózatot alkotó cégek perrel reagáltak - a 19 cég összesen 19 millió forintot követel tőle. Közben a munkahelyéről mondvacsinált ürüggyel kirúgták. Ezután nem véletlen, ha ott volt a diákok tüntetésén, ahol őt is könnygázazták és ahol - szintén jogtalanul - bevitték egy éjszakára a rendőrségre” — írj az ellenzéki politikus Facebook bejegyzésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!