2p

A miniszterelnök interjújában került elő a téma.

A kontroll.hu szemlézte a Blikk interjúját a miniszterelnökkel, ahol az MNB-botrány is szóba került. Orbán Viktor az MNB körüli botrányról, a Matolcsy Györgyhöz fűződő viszonyáról és a kampány hajrájáról is beszélt: felelősséget sürgetett az esetleges hiányok ügyében, a volt jegybankelnököt pedig lezárt fejezetnek nevezte.

„Ha két forint is hiányzik, azért is felelősséget kell vállalnia valakinek” – mondta a botránnyal kapcsolatban adott, majd részletesebben is beszélt az ügyről:

„Azt tudom mondani, hogy a törvények mindenkire egyformán érvényesek. Ha ott bármi olyasmi történt, amiről hallani, eltűnt forrás, vagy nincs meg minden… Az ÁSZ hol 600-at írt, hol 150 milliárdot, kicsit bizonytalannak látom a dolgot. De ha kettő forint, az is sok. Ott minden fillérnek meg kell lennie, és ha az nincs meg, azért valakinek felelősséget kell viselnie. Ez mindenhol, mindenkire igaz a kormányzatban.”

A jegybank működésével kapcsolatban elmondta, arra nincsen közvetlen ráhatása, ugyanakkor szerinte minden ilyen ügyben világos eljárásra van szükség: előbb a tényeket kell tisztázni, majd ezek alapján megállapítani a felelősséget, és levonni a következményeket.

A volt jegybankelnök Matolcsy György kapcsán azt mondta, nincs vele kormányzati együttműködés, és a jövőben sem számol vele. Az ügyet „lezárt fejezetnek” nevezte, amely szerinte már a múlthoz tartozik.

A jegybank működésével kapcsolatban azt mondta, jelenleg nincs közvetlen ellenőrzési jogköre, és szerinte téves az a feltételezés, hogy a miniszterelnök minden ügyben közvetlenül el tud járni. Ugyanakkor jelezte, ha a parlament megadná neki ezt a lehetőséget, garantálná, hogy a jegybankban rend lesz – derült ki a cikkből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!